news/1464_0_200.jpg
A fogorvosi szék megérkezett, orvosra várnak2017. július 14. (péntek) 05:07szoljon.huLapszemle

A túrkeviek abban reménykednek, hogy néhány hónapon belül rendeződik a helyzet.

Egy vitás eset miatt nemcsak fogorvos, de berendezés nélkül is maradtak a túrkeveiek. Hosszas pereskedést követően azonban talán most rendeződik a helyzet. Immár két esztendeje ugyanis üres a két fogorvosi körzet egyike - olvasható a szoljon.hu portálján. Bár a páci­ensek ellátását helyettesítéssel megoldották, hosszú ­távon csak az jelenthetne igazán megnyugtató eredményt, ha ismét önálló­ fogorvos vinné a praxist.

Nemcsak a praxis állt üresen éveken keresztül, de maga a rendelő is. Az előző fogorvos ugyanis magával vitte a kezelőegységet is. Nyilvánvaló volt tehát, hogy elsőként egy új kezelőegységre van szükségünk, hiszen azt nem is reméljük, hogy a korábbi berendezést visszakapjuk - nyilatkozta Vida Tamás polgármester, aki hozzátette azt is, a bírósági döntésnek megfelelően a pénzügyi és jogi szakemberek majd megállapodnak a korábbi orvossal, ettől azonban nekünk még nem lesz olyan fogorvosi rendelőnk, ahol lehetne fogadni a körzet pácienseit. A képviselő-testület ezért úgy döntött, hogy új kezelőegységet kell vásárolni.

A közel ötmillió forintos rendkívül modern berendezés a napokban érkezett meg, a szakemberek beüzemelték, így valóban semmi akadálya, hogy ,,beköltözzön" az új orvos.

Vissza

KEGFRISSEBB HÍREINK

További hírek...