news/1607_0_200.jpg
Több tízezer áldozata lehet a forróságnak2017. augusztus 12. (szombat) 08:11origo.huLapszemleRövid ideig tartott a hét eleji felfrissülés, tulajdonképpen már második hete tart az extrém hőség.

Ingerlékenyebbek, szétszórtabbak az emberek, emiatt jelentősen nőtt a balesetek száma. Csak az elmúlt három napban 9337 esetben riasztották a mentőket,
ami 10 százalékkal több a szokásosnál - közölte az Origo megkeresésére az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. Mint írták, a krónikus betegségben szenvedők, a kisgyerekek és az idősek szenvednek a legjobban a tartós hőségtől, de nem ritka, hogy az egészséges fiatalok is rosszul lesznek a melegben - olvasható az origo.hu portálján.

Az emberi szervezet nem tud ilyen rövid idő alatt regenerálódni, vagyis fokozott terhelésnek van kitéve, hiszen a héten újból beköszöntött a kánikula - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója. A meteogyógyász a napok óta tartó hőhullámot az egyik leghalálosabb időjárási terhelésnek nevezte. Ilyenkor több 10 ezerrel többen halnak meg, hiszen extrém hőségben a stroke kialakulásának is nagyobb a veszélye hívta fel a figyelmet uniós statisztikai adatokra hivatkozva.

Vissza

KEGFRISSEBB HÍREINK

Új 1,5T MR Baján2017. december 10.
További hírek...