news/1953_0_200.jpg
Közel ötvenmilliárd a Szent Jánosra és a Kútvölgyire2017. október 9. (hétfő) 08:41mno.huLapszemleA János-kórház területén a fejlesztésekre további 17 milliárd forint jut hat és 20 milliárd a Kútvölgyi toronyépületének átalakítására.

A már megjelent hírekkel ellentétben 9 milliárd forintnál jóval többet fordítanak majd a budapesti Szent János-kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb fejlesztésére - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint legalább 46 milliárd forintból újulhatnak majd meg a létesítmények. Erről egy - a kórházfejlesztési projekthez közeli - neve elhallgatását kérő forrásuk beszélt.

Mint ismeretes, a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága pénteken azt közölte, hogy összesen 9,3 milliárd forintot fordítanak a Kútvölgyi járóbeteg-szakrendelőire, vala mint a Szent János-kórház fejlesztésére 2020-ig. Az építészeti munkálatokra 7,066 milliárd, orvostechnikai, informatikai fejlesztésekre pedig 2,3 milliárd forint van a tervezett költségvetésben.  Ez az összeg azonban forrásaink szerint csupán a szakrendelőkre vonatkozik.

A Szent János-kórház eredeti területén várhatóan a fejlesztésekre további 17 milliárd forint jut majd, és 20 milliárd forintot fordíthatnak a Kútvölgyi toronyépületének átalakítására. Végleges döntés azonban még nincs.

A fővárosi kórházfejlesztési projekt során a Szent János-kórházból a Kútvölgyibe költöztetik a járóbeteg-szakrendelést. Itt építik ki a XII. kerület rendelőintézetét. A kórházi osztályhoz tartozó szakambulancia azonban továbbra is a Szent János-kórház területén marad. Ahogy a belgyógyászat, a pszichiátria, a krónikus belgyógyászat és a gyermekosztály is. Utóbbi ki is bővül, egy épületbe kerül a gyerekrehabilitáció, a pszichiátria, a sebészet és a gyerekosztály is. A Kútvölgyi toronyépületébe költözik majd például a sebészet és az ortopédia is.

Az ütemezésről és arról, hogy a betegellátást mikortól érintik a felújítási munkák, egyelőre semmit sem közölt a minisztérium. Mindössze annyit szögeztek le a lapnak, hogy a korszerűsítés több ütemben, de folyamatos betegellátás mellett történik. Elképzelhető, hogy 2018 második felétől már korszerűbb eszközökkel találkozhatnak a János-kórházban. Például MR- és érfestő berendezés is működik majd.

Vissza

KEGFRISSEBB HÍREINK

Új 1,5T MR Baján2017. december 10.
További hírek...