MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Csaknem ezer nyertes két egészségügyi pályázaton

2019-07-20 16:45:09 FORRÁS: MTI

Ágazati hírek

A Magyar Falu Program keretéből 186 rendelő megújul, 778 kistelepülés orvosi eszközöket szerezhet be.

A Miniszterelnökség közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton. Gyopáros Alpár elmondta, hogy az ötezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen 4 milliárd forint értékben, illetve 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen 2 milliárd forint értékben.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Magyar Falu Program keretében február vége óta hat pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton - amelyek révén egyházi és önkormányzati közösségi tereket fejleszthettek a falvak - csaknem ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forintnyi támogatást. Ezeket követte az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó további három kiírás: orvosi szolgálati házak építésére, orvosi rendelők fejlesztésére, építésére, továbbá orvosi rendelők eszközállományának megújítására. Ezek közül kettő esetében lejárt a beadási határidő, a mintegy ezer nyertest tartalmazó lista szombaton jelent meg a kormany.hu oldalon - tette hozzá.

Gyopáros Alpár beszámolója szerint az orvosi eszközök beszerzésére kiírt pályázaton, amelyen 1-től 5 millió forintig lehetett támogatáshoz jutni, csaknem minden jelentkező nyert, a 2 milliárd forintos keret szinte teljesen elégnek bizonyult. Az orvosi rendelők építésére, felújítására meghirdetett pályázaton a jelentkezőknek csak mintegy fele juthat támogatáshoz. "Mivel itt ekkora volt az érdeklődés, már most ígérni tudom, hogy jövőre újra kiírjuk ezt a pályázatot" - mondta Gyopáros Alpár.

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program indulásakor tettek egy ígéretet: gyors lesz a pályázatok lebonyolítása és a nyertesek forráshoz juttatása, hiszen az építőipari árak folyamatosan emelkednek. Cél, hogy minél előbb forráshoz jussanak a nyertesek, a 100 százalékos támogatást élvező terveik megvalósításához - mondta, hangsúlyozva, hogy a vállalást, miszerint a beadási határidőtől számítva 60 napon belül eredményt hirdetnek, eddig tudták tartani. "További jó hír, hogy a támogatói okiratok kiadását követően öt napon belül a nyertes pályázó számlájára kerül a támogatási összeg" - tette hozzá, példaként említve az első körben közösségi terek fejlesztésére, rendezvények szervezésére, eszközök beszerzésére 22,5 millió forintos támogatást elnyerő Mesztegnyőt, amelynek számlájára már megérkezett az összeg.

Megtekintések száma: 111

Hírek

Választások 2019

 

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

ESEMÉNYEK