MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Megjelent a centripetális infekciókontroll kézikönyve

2019-05-13 07:00:09 FORRÁS: Semmelweis Egyetem

Kitekintő

 Olyan kézikönyvet kívántak összeállítani, melyet az egészségügy minden szereplője haszonnal tud forgatni.

Az Egészségtudományi Karon (ETK) hetedik alkalommal megrendezett Infekciókontroll Munkanap keretében mutatták be az „Egészségesen gyógyulni – a centripetális infekciókontroll kézikönyve” című kötetet, amelyet a kar Epidemiológiai Tanszékének vezetője, Dr. Barcs István szerkesztett. A munkanapon ezt követően az ország több intézményéből érkezett előadók tíz prezentációban foglalkoztak az infekciókontroll különböző aspektusaival - számolt be róla az egyetem honlapja.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán köszöntőjében elmondta, az infekciókontrollt végző szakemberekre partnerként kell tekinteni a gyógyításban. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a kórokozók távol tartása érdekében, akkor a beteg szövődménymentesen, gyorsabban fog gyógyulni, ennek szolgálata a mi hivatásunk. Mint mondta, mindenki, aki közvetve vagy közvetlenül részt vesz a beteg ellátásában, kezelésében, tenni tud azért, hogy a gyógyulás „egészségesen” történjen.

A Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent Egészségesen gyógyulni című könyv bemutatásakor kiemelte, amellett, hogy a szerkesztő a kar tanszékvezetője, a szerzők között az ETK több munkatársát is megtaláljuk, továbbá az egyes szakterületek elismert szakértőit. Az alcím, vagyis „A centripetális infekciókontroll kézikönyve” megfogalmazás arra utal, amit az angolszász egészségügyben a betegágy köré szervezett infekciókontrollnak neveznek, miszerint minden a beteg körül, a betegért történik – mutatott rá.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt elmondta, a kötet számos terület releváns ismereteit és kutatási eredményeit foglalja össze a betegbiztonság kialakulásának történetétől az egészségügyi, gazdasági és jogi vonatkozásokon át a külföldi példákig, és emlékeztet arra, hogy milyen fontos a betegekkel folytatott megfelelő kommunikáció.

Dr. Barcs István elmondta, a könyv az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a gyűjteménye. Nem tankönyvet kívántak összeállítani a szerzők, hanem egy olyan kézikönyvet, amelyet az egészségügy minden szereplője haszonnal tud forgatni.

A teljes beszámoló itt olvasható

Megtekintések száma: 264

Hírek

Választások 2019

 

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

ESEMÉNYEK