MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Sinkó Eszterrel a magyar egészségügy esélyeiről

2019-02-11 06:30:07 FORRÁS: újegyenlőség.hu

Lapszemle

Az ellátással kapcsolatos bizonytalanság elképesztően magas szintet ért el a rendszeren belül.

„A magánegészégügy azért erősödhetett meg, mert a közszolgáltatás rosszul működik”, utóbbi „működésében már alapfunkciók is hiányoznak”, e körülmények pedig „egészen durván tolják a beteget a magánellátórendszer felé” – mondja Sinkó Eszter egészségközgazdász, akit a magyar egészségügy helyzetéről és az átalakulás esélyeiről kérdezett az újegyenlőség.hu.

Lehet-e az egészségügyi ellátásunk 2030-ra olyan, mint Ausztriáé?

S.E.: Biztos, hogy nem. Ausztriában jelenleg közel kétszer akkora az egy főre jutó GDP, mint Magyarországon, az egy főre jutó egészségügyi közkiadás pedig háromszorosa szorosa a miénknek. Mindez több mint elég ahhoz, hogy a különbség fennmaradjon. Ezt 12 év alatt nem lehet eltüntetni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. két ünnep között nyilvánosságra hozott elemzése azt jósolta, hogy nagyon kedvező esetben az osztrák GDP kicsit kevesebb mint háromnegyedét, a reálisabb becslések szerint inkább valamivel több mint felét érhetjük el 2030-ra.

Ezen adatok alapján, ha az osztrák egészségügyet céloznánk meg, akkor a nemzeti össztermékünk csaknem húsz százalékát erre a területre kellene fordítani. Ennyi pénze a magyar államháztartásnak az egészségügyre soha nem lesz. Arra vonatkozóan nincsenek részletes adataink, mennyit kellene elmaradt beruházásokra költeni, de példaként álljon itt két meghatározó diagnosztikai eszköz adatainak összehasonlítása: a CT, MRI vonatkozásban Ausztriában háromszor annyi CT, és öt és félszer annyi MRI van, mint nálunk. Vélhetően a többi területen is hasonló elmaradásban vagyunk.

Különben lehetne lényegesen többet költeni a magyar egészségügyre?

S.E.: Hogyne lehetne! Csak kormányzati döntés kérdése, hogy mire mennyi pénzt költünk, különösen most, amikor szárnyal a gazdaság a maga 4 százalékos növekedésével. A beszedett adókat másként kellene elosztani, mint ahogyan az most történik. A kormányzati prioritások között szemmel láthatóan nincs jelen az egészségügy, pedig jobb egészségüggyel és egészségtudatosabb magatartással az idő előtti halálozások számát látványosan lehetne csökkenteni, akár a felére is.

Jó lenne, ha nem csak a születésszám növekedését célozná meg a döntéshozó speciális programokkal, hanem olyan beavatkozásokhoz is tudna forrást rendelni, amelyek képesek a népesség idő előtti fogyását érdemben megakadályozni.

A magyar egészségügyre költött közkiadásoknak mielőbb el kellene érniük a GDP 7,2 százalékát, ez az uniós átlag, a magyar 5,2 helyett. Mégpedig úgy, hogy a háztartások elszegényedése szempontjából különösen kockázatos egészségügyi magánkiadások érdemben csökkenhessenek. Ez nem is kerülne feltétlenül sokba – legalábbis ahhoz képest, amennyit hozhatna a konyhára -,  durván 7-800 milliárd forint fokozatos átcsoportosításáról lenne szó.

Önmagában lenne értelme még több pénzt beönteni a magyar egészségügybe?

S.E.: Ha nem változna egyetlen más feltétel, csak ennyivel több pénz kerülne a rendszerbe, az már sokat számítana a bérfejlesztések terén, mivel legalább el lehetne érni, hogy több orvos és nővér dolgozzon a szolgáltatásokban. Ennyi pénzből az eszközellátottság is jelentősen javulhatna. Persze ettől még nem érnénk el az osztrák egészségügy színvonalát, ahhoz a pénzen kívül másra is szükség lenne.

Például a 700 milliárd tíz százalékából csodát lehetne tenni a háziorvosi rendszerben. Ennyiből oda lehetne vonzani az alapellátásba a gyógytornászokat, a dietetikusokat, és a pszichológusokat. Vagyis azokat a plusz szereplőket, akik ma hiányoznak ahhoz, hogy a háziorvos vagy a praxisközösség valóban képes legyen a krónikus betegeket gondozni, rizikó szerinti szűréseket elvégezni, a lakosságnak életmódváltásban segíteni. A szakemberhiányból adódó feszültségek közvetlenül is kihatnak az emberek életesélyeire. Például azokban a körzetekben, ahol tartósan nincs háziorvos, a korai halálozás előfordulásának kockázata kétszer akkora, mint ott, ahol van orvos.

Pontosan mit hiányol?

S.E.: Például azt, hogy nagyon is ideje lenne eldönteni: mit akarunk az államosított egészségüggyel kezdeni. Hol legyenek a köz-, és magánellátás közötti határok? Melyiket hol szeretnénk aktívabbnak látni? Hová, milyen területre nem szabad a magánellátást beengedni? Milyen szabályok vonatkozzanak a szereplőkre? Meg kéne mondani végre, hogy mi az, ami a közfinanszírozásból garantáltan elérhető bárkinek, és azokat a szolgáltatásokat valóban azonos színvonalon kéne nyújtani az egész országban.

Mire lenne képes most az ellátórendszer?

S.E.: Nem lehet pontosan tudni, mert a szolgáltatásokban egyaránt jelen vannak az orvosszakmailag zseniális műtétek, és az egyszerű esetek botrányosan gyenge kezelése is. Gyakoriak a kórházi fertőzések, amelyek nagyobb fegyelemmel és megfelelő higiénés szabályozással megelőzhetőek lennének. Ilyen körülmények közepette nem csoda, ha már abban sem lehetünk biztosak, hogy kapcsolati tőkével jó ellátáshoz juthatunk. A teljes interjú itt olvasható

Megtekintések száma: 44

Hírek

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

ESEMÉNYEK