MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Újraindul-e az érsebészeti ellátás a Péterfy Kórházban?

2019-07-12 07:15:07 FORRÁS: magyarnarancs.hu

Lapszemle

Utánajártak mi lesz a budapesti ellátással és mennyire vannak túlterhelve az állami egészségügyben dolgozók.

Június végén életét vesztette a Péterfy Kórház érsebész főorvosa, az ellátást rögtön át kellett szervezni, az ügyeletet már márciusban. „Az érsebészet helyzete kiválóan példázza azt, ami ma Magyarországon az egész egészségügyre jellemző: a benne dolgozók kitartása tartja még életben. Tóth Gyula halála mindenkit megrázott, példamutató és rendkívül értékes ember volt, aki, mondhatjuk, önmagát áldozta fel ebben a rendszerben” – meséli a Magyar Narancsnak Szuromi Péter szívsebész, aki második szakvizs­gájaként az érsebészetet választotta, jelenleg szakorvosjelölt, és idén januártól Tóth Gyula mellett dolgozott. „Az intézeten belüli esetek ellátását ő vállalta magára behívós ügyeletesként, ami azt jelentette, hogy márciustól egészen a haláláig mindennap telefonos készültségben volt, nem ment szabadságra, nem utazott el, olyan távolságban maradt a kórháztól, ahonnan rövid időn belül beért, ha kellett. Ez még három embernek is sok lett volna” – mondta el  a lapnak Szuromi Péter.

„Sosem mondta, hogy fáradt – idézi fel az orvos –, de láttam rajta. Csak akkor mondta, hogy elege van, ha igazságtalanságot tapasztalt, a nagy terhelésre sosem panaszkodott.”

Megkérdezték a Péterfy Kórházat, hogy náluk újraindul-e az érsebészeti ellátás. Arról tájékoztatták a lapot, hogy július 15-től „olyan nagy gyakorlattal rendelkező, aktív korú érsebész főorvost” alkalmaznak, aki a magánszektorból tér vissza a közellátásba, s aki „korábban fővárosi érsebészeti osztály vezetőjeként dolgozott”.

A teljes cikket, amelyben szó van még a humánerőforrás hiányról, az egészségügyben dolgozók túlterheltségéről, az ellátás és az ügyelet megszervezésének hibáiról és az azonnal szükséges teendőkről, a Magyar Narancs 2019. július 11-én megjelenő lapszámában olvashatják - ajánlotta a cikket a magyarnarancs.hu.

Megtekintések száma: 42

Hírek

Választások 2019

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

ESEMÉNYEK