Az orvos édesanyák és édesapák gyermekvállalási attitűdjei az elmúlt évtized távlatában

Először Fejérdy Zsófia Ágnest, a KisMackó Alapítvány elnök asszonyát kérdezem a kutatás sajátosságairól.

Mi motiválta alapítványát egy ilyen kutatás elvégzésére?
Zs. Á.: Kutatásunk által szerettük volna megismerni az orvos édesanyák és édesapák gyermekvállalási attitűdjeit az elmúlt évtized távlatában. Célunk volt feltérképezni ezen orvos szülők életkori sajátosságait, többek között hogy hány évesen vállalják első gyermeküket, és ennek milyen hatása van a további gyermekek megszületésére. A munkahelyi és a családi élet összeegyeztethetősége szerintünk meghatározza a mindennapok tapasztalatait, és ez különösen fontos az egészségügyi dolgozók esetében, akik az átlagembernél nagyobb stressznek vannak kitéve (pl. kialvatlanság, folyamatos készenlét, az állandó minőségi munkavégzés igénye stb). Az orvoslás nem „csak” munkavégzés, hanem gyönyörű hivatás is, amely művelőitől nagyfokú azonosulást kíván a pályával kapcsolatban. E szakma már a munka speciális jellege miatt is sok tekintetben különbözik más foglalkozásoktól, ezért vizsgáltuk, milyen hatással van a benne élők és családjuk életére. Köteteinkben olyan orvosokat mutatunk be, akik szülői és szakmai kihívások kereszttüzében élik mindennapjaikat, és akik a mások iránt érzett felelősséget hordozzák a szívükben – nemcsak otthon, de munkahelyükön is.

Hogyan mutatják be a kutatások eredményeit?
Zs. Á.: Az orvos családtagok életében a mindennapos helytállásokat, hivatásuk gyakorlását a kutatás sokszor számszerűségében mutatja be, de mi fontosnak tartjuk, hogy a számadatok mögött a valóságban, pl. egy koronavírus-járvány idején, sokszor heroikus küzdelmet folytató orvosok munkáját a száraz adatokon túl interjúkkal is megmutassuk és a hivatás mögötti emberek való életét is színesebben tárjuk az érdeklődők elé.

Gondi-Bokányi Zita szakmai vezetőt kérdezem az eredményekről.

Melyek a kutatás legfontosabb eredményei, és mitől volt Önnek különösen érdekes ez a felméréssorozat?

G-B. Z.: Kutatásunk számomra legérdekesebb része az a nyolc-nyolc édesapával és édesanyával készített fókuszcsoportos interjú volt, amely bepillantást engedett orvos alanyaink mindennapi családi életébe. Valamennyi megkérdezett orvosunk szereti a szakmáját, miközben párhuzamosan igyekeznek jó szülők is lenni otthon. Korunk társadalmi vélekedése szerint a férfiakra hárul a családfenntartó szerep. A férfi orvosoknak a munkahelyi feladatok mellett ezzel is meg kell küzdeniük. A szakmai hitelesség mellett törekedniük kell még a családalapításhoz, családfenntartáshoz szükséges egzisztenciális alapok előteremtésére, fenntartására is. Ez a kihívás hatással lehet a munkájukkal kapcsolatos elégedettségre is, attól függően, hogy a családjuk anyagi körülményeit mennyire tudják biztosítani általa. 

Az elmúlt tíz esztendőben gyűjtött adatokból kiderült, hogy a legtöbb orvos édesapa partnerének egy vagy két gyermeke született a vizsgálat zárásáig, 43,1%-ának egy gyermeke van, de hasonló arányban (35,9%) vannak olyanok is, akiknek két gyermeke született. Az orvos édesapák gyermekeinek édesanyjai jelentős arányban alkalmazotti státuszban voltak gyermekük születése előtt, 41,9% egyéb szellemi munkát, 2,5% pedig fizikai munkát végzett. Az orvos édesapák gyermekei édesanyjai körében kiemelkedő arányban (33,3%) vannak a szintén orvosként tevékenykedő nők, tehát kifejezetten gyakori az, hogy orvos pár vállal közös gyermeket, és szép számú azok aránya (16,2%) a minta szerint, akik egészségügyi dolgozóként tevékenykednek.

És mit tudunk az orvos édesanyákról?

G-B. Z.: Az elmúlt tíz esztendőben gyűjtött adatokból kiderült, hogy az orvos édesanyák 30%-ának egy gyermeke született, 44%-ának pedig kettő. Az orvosnők 26%-a nagycsaládos; 15%-ának van három gyermeke, további 10%-ának pedig négy vagy annál több. A doktornők első gyermekük születésekor átlagosan 30 évesek voltak. A mért eredményeinkből az is jól látszik, hogy az orvosnők esetében az első gyermek születése későbbre tehető, mint az átlag magyar nők első gyermekének születése (első gyermek születésekor a magyar női átlagéletkor: 28,8 év). 

Kutatásaink során világossá vált, hogy a magyar orvosnők hivatási terhelése nagyon nagy, a szerepütközések – orvos, nő, feleség, anya – hatalmas feszültségeket eredményezhetnek, amelynek leküzdésében nagy szerepe van a házas- és élettársaknak is. Többségük (40%) párja szellemi alkalmazott, 14%-uk vállalkozó és 10%-uk középvezető. 5%-ukról mondható el, hogy fizikai alkalmazott, míg 4%-uk felsővezető. Az orvos édesanyák harmadának szintén orvos a párja, további 5%-ának valamilyen egyéb egészségügyi dolgozó.

Az orvos édesanyák tekintetében további fókuszált vizsgálódást végeztünk, amely alapján az egész országra reprezentatív eredményeket állapítottunk meg. A felmérés eredményeként három típusú édesanyát különböztetünk meg: „tudatos” kötéltáncosok, leterhelt elhivatottak és családra alapozók. 

Dr. Nyirády Péter urológus professzor urat kérdezem, hogyan látja a kutatás során gyűjtött tapasztalatokat visszaköszönni a mindennapi életében.

Milyen orvos édesapának látja önmagát?

Harmadik orvosgenerációhoz tartozóként azt gondolom, hogy „hangyaszorgalom és személyes példamutatás” kell a jó munkához és a családi élethez egyaránt. Feleségem is orvos, akivel még az egyetemen ismerkedtünk meg. Nem szerettünk volna túl korán gyermeket, így 30 évesek voltunk, amikor első lányunk született. Az Alapítvány kutatása szerint is ez a magyar átlag, mindamellett, hogy ahhoz a 30%-hoz is tartozunk, ahol mindkét szülő orvos. Szép fokozatosan nőttem bele az apaságba. Persze voltak feszes idők is, például amikor nagylányom született, éppen szakvizsgáztam. Ezt az elenyésző stresszes időszakot is beleértve azt hiszem, a lányaimnak szép gyermekkora volt, ahogy magam is hálás vagyok, mert nagyon összetartó családban nevelkedtem.

A kutatás szerint egyidőben több súlyos feladat is nehezedik az orvos édesapákra. Önt fenyegette valaha ezek mellett a kiégés veszélye?

Ny. P.: Legfeljebb annyiban vettem észre ennek a nyomait, hogy ma már nem izgulok egy-egy előadás előtt, rutinból oldom meg a dolgokat. Kollégáimnak is mindig mondom, hogy keresni kell a kihívásokat, mert az új célok adnak új energiát az embernek. Klinikánk százéves évfordulóját méltón sikerült megünnepelni, amely megszervezése nekem egy ilyen kihívás volt, az eredményre most is büszke vagyok.