Orvossztrájk és társadalmi felelősségvállalás

A sztrájk megszervezése tanulságos, de a történet izgalmas kérdéseket is felvet számunkra a tiltakozás eszközeivel és az orvosok társadalmi szerepével kapcsolatban.

Izraelben a 2022-ben alakult jobbközép-szélsőjobb koalíciós kormány a demokratikus fékek és ellensúlyok leépítésébe kezdett. Igazságügyi reformjuk az igazságszolgáltatás függetlenségét és a politikusok feletti bírósági kontrollt igyekszik felszámolni. Első lépésként július 24-én megtiltották a bírósági „észszerűségi vizsgálatok” folytatását a választott tisztségviselők döntéseivel szemben. Ezek a vizsgálatok eddig a politika feletti mindennapi bírósági és civil kontroll eszközei voltak. De mi köze mindehhez az orvosoknak?

Az izraeli orvosszervezetek az utóbbi hónapokban többször tiltakoztak – szavaik szerint – „Izrael demokratikus jellege és a közrend fokozatos tönkretétele ellen”. Egy júniusban megjelentetett közleményük szerint „egy demokratikus rendszer, beleértve a független és erős igazságügyet, decentralizált politikai hatalmat és a független szakértők által megfogalmazott kritikákat, elengedhetetlen az orvoslás céljainak elérése, annak fenntartása és fejlődése számára”. Az orvosok 95 százalékát tömörítő Izraeli Orvosi Szövetség (Israeli Medical Association, IMA) állásfoglalása szerint az egészségügyet „érdemtelen, szakmaiatlan, politikai” döntések irányítanák az igazságügyi kontroll elvesztésével. A betegek ellátáshoz való hozzáférését, az egészségügy költségvetési forrásait, a minőségbiztosítást, a képzés színvonalát egyaránt féltik.

Július 23-án, vasárnap Jeruzsálemben több ezer orvos részvételével zajlott utcai tüntetés. A Times of Israel riportja szerint a jelenlévők abszolút valósnak, konkrétnak írták le a politikai kézivezérlés veszélyeit. Álláspontjuk szerint a koalíciós pártok szélsőséges vagy vallásos fundamentalista politikusainak követelései a bírósági kontroll nélkül könnyen törvénybe iktathatók, így a nők vagy a társadalmi kisebbségek egészségügyi ellátása károkat szenved majd; a politikai válság miatt hanyatló orvosi technológiai szektor és az Izraelt elhagyó orvosok, a képzésüket más országokban folytató hallgatók miatt az egészségügyre leépülés vár. A tüntetésen elhangzott, hogy az IMA egy sokszínű, apolitikus szervezet, azonban itt az ideje, hogy az orvosok ne tartsák meg a véleményüket önmaguknak.

A széles körű társadalmi tiltakozás ellenére a kormány hétfőn megszüntette a politikai döntések elleni észszerűségi vizsgálatokat. Az IMA elnöke, Zion Hagay aznapi szavai szerint „a törvény szélsőséges változata súlyos károkat fog okozni az egészségügyi rendszernek, a betegeknek és az orvosoknak. Hiába reménykedtünk egy mérsékeltebb változat elfogadásában”. Hagay nyilatkozata szerint ez gyógyíthatatlan sebeket ejt a társadalmon, az IMA-nak nem maradt más választása, mint 24 órás sztrájkot hirdetni.

A sztrájk szombati munkarend szerint indult: a halasztható ellátások, szakrendelések szüneteltek. A sztrájk nem érintette a dialízist, az IVF-kezeléseket, a terhességi ultrahangokat, a szülészeteket, az onkológiákat, valamint eseti elbírálás alapján az előjegyzett műtéteket. A sürgősségi és ügyeleti szintű ellátás változatlanul működött műszak és készenlét szervezésével. Az IMA szándéka szerint így biztosították, hogy a betegeknek ne okozzanak kárt a demonstrációval. A kormány politikusai és az IMA egy kisebb, szakadár frakciója kifejezték, hogy az orvosoknak távol kellene tartaniuk magukat a politikától, és az orvosok társadalmi véleménynyilvánítása betegek tömegeit zárja el az ellátástól. Móse Arbel, az egészségügyért és belügyért felelős miniszter kedden reggel a Munkaügyi Bíróságnál kezdeményezte a szavai szerint „késve kihirdetett, felelőtlen, betegek ezreit igazságtalanul sértő sztrájk megtiltását”. A bíróság kedden délután, a munkaidő vége előtt egy órával adta ki a végzést, amely visszarendelte az orvosokat a munkahelyükre. Ez már nem befolyásolta a sztrájk lényegi szakaszát, a szakrendelők rendelési ideje ekkorra lejárt. Zion Hagay a sztrájk után további akciókat helyezett kilátásba: „hosszú küzdelem áll előttünk: a héten megkezdett sztrájktárgyalások további eszközöket adnak majd a kezünkbe, beleértve az általános sztrájkot – amely nem azonos a bíróság által megtiltott figyelmeztető sztrájkkal”. Az ország egysége, biztonsága és jóléte már veszélybe került, a tőkekivonás elkezdődött, a katonai ellenfelek mozgolódnak.

A történetekben az olvasó mindig önmagát keresi. Magyarországon a nagy állami ellátórendszerek leépítése a Belügyminisztérium alá sorolva, szisztematikusan zajlik. Miközben azon vitatkozunk, meddig és hogyan érdemes még tárgyalni, az értelmiség atomizálódik, a munkánkat és az érdekképviseletünket érintő döntések kizárólag hatalmi logika alapján születnek. A jólét csak a társadalmi szolidaritásra épülhet, de ehelyett mi újra felfedeztük magunknak az individualizmust, igyekszünk csendben maradni, hátha akkor bennünket békén hagynak. Nem fognak.

Nemcsak a napi munkánk békéje, de szakmánk presztízse miatt is fel kell tennünk magunknak néhány kérdést. Feladata-e az orvosoknak testületileg felemelni a szavukat, ha igazságtalanság történik? Árt-e az egészségügynek, ha elhanyagolják a közoktatást? Szolidaritást kell-e vállalnunk a politika által stigmatizált társadalmi csoportokkal? Elfogadható-e, hogy meg sem ismerhetjük az egészségügyre vonatkozó terveket? Kötelező-e tovább haladnunk a centralizáció útján, amely már sokszor, sok helyen bizonyította, hogy egyre rosszabb működéshez vezet? Merünk-e még nyomásgyakorlással próbálkozni, és vannak-e eszközeink, ha esetleg a legelső próbálkozás nem elég erős?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek választ kell adnia, aki nem akarja, hogy a politika válaszoljon helyette.