…régen történt, egy távoli misszióban,
messze, nagyon messze.
Nem igazi a karácsonyest hópelyhek nélkül, akár az óra mutató nélkül. A bengálik ezt nem tudhatták, mert egyrészt muszlimok, másrészt nem láttak havat. Délelőtt 11 órakor hajóztunk be a német kolléganővel Dhakából Tuital felé. A mocskos személyszállító dieselmotorja sűrű füstöt és kormot eregetett. A folyó a Burigangá, a Gangesz egyik mellékfolyója útban a delta felé.
Az utasok egyike hivatásos fültisztító, drótra tekert vattával szedi ki a fülzsírt a kuncsaft füléből. Az öreg muszlim leteríti a szőnyegét, imához készül és elvégzi a rituális mozdulatokat. Ha a hajó fordul, ő is korrigál Mekka irányába (ezúttal nyugat felé). A vízen áruval megrakott csónakok, vitorlások nyüzsögnek. A szennyes hullámokon vízirózsák százai ringanak. Végállomásunk Bandura, álmos porfészek a folyó kanyarulatában. A négyórás út után újabb egy óra következik bennszülött csónakon
a folyón felfelé. A csónakos felváltva dolgozik evezővel és egy hosszú rúddal, ha sekély a víz kiszáll és kézzel tolja. A parton egy toronyszerű épület aljában kis csoport gyülekezik. Hinduk-mondja a csónakos. Szunnita iszlám ország ez, kevés a hindu és a keresztény.
A katolikus misszió épülete tetején hosszú rúdon kivilágított papírcsillag ragyog. Bent a három apáca, az amerikai doktornő és két újzélandi nővér, később egy idős amerikai pap jön. Vacsorával fogadnak. Mi felajánljuk a magunkkal hozott italokat. Vacsora közben futkosás, zaj hallatszik. A szomszédos kórház épületében gyermek született. Nagy esemény, főleg ezen az estén.
A kétórás éjféli misét az idős amerikai pap tartotta. A templom tömve, a földön is ülnek. Papucsok kint ledobva. Félidő tájt egy kutya sétál be és lefekszik középen. Nem bántják, hadd részesedjen ő is az áldásból. Másnap verőfényes napsütés. Virágba borult a karácsony.
Harmadnap, visszainduláskor furcsa érzések kavarognak bennem. Ezekkel az emberekkel most találkoztunk először és utoljára. Nem valószínű, hogy az életben még egyszer látni fogjuk egymást.
Ezért maradnak meg örökre az emlékezetemben. Az első karácsony, amit – az ügyeleteket és a hadsereget leszámítva – a családtól távol töltöttem ebben a távoli misszióban.
Egy karácsony hópelyhek nélkül. De azok a hópelyhek talán nem is olyan fontosak, ha mi valahol, itt legbelül érezzük és tudjuk, amit ilyenkor érezni és tudni kell. És most mint a Pici Tim mondta Dickens Karácsonyi énekében: Isten áldjon meg mindnyájunkat!
Dr. Desits Imre: Sztetoszkóppal a világ körül c. könyvből.
