Ötmilliárd forinttal kevesebb gyógyászati segédeszközt írtak fel jogosulatlanul az orvosok

2023-09-01 12:28:00 FORRÁS: Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatalos Facebook-oldala

Szerző: Nemzeti Védelmi Szolgálat

Hírek - Ágazati hírek

A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás bűncselekmény-sorozat felderítése 2022 novemberében a Nemzeti Védelmi Szolgálat előkészítő eljárását követő feljelentése alapján indult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a csalássorozat felderítésére létrehozott nyomozócsoportok munkájának eredményeképpen nagymértékben csökkent a bűncselekményben érintett gyógyászati segédeszközök forgalma, ezáltal az utánuk visszaigényelhető állami támogatás is.

 NVSZ cipők 

A nyomozók az eljárások során megállapították, hogy az anyagi haszonszerzés céljából összejátszó orvosok, asszisztensek, cégvezetők és alkalmazottak a páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem. Számos esetben a beteg nem is tudott róla, hogy neki felírtak és legyártottak valamilyen segédeszközt, de az is jellemző volt, hogy akinek valóban szüksége volt a gyógycipőre, vagy gerincortézisre, az silány minőségű terméket kapott.


NVSZ egyéb

A bűntetőeljárások megindulása óta markánsan visszaesett az érintett termékek forgalma. A 2022 novemberi rajtaütést követő negyedik hónapban már 803 millió forinttal kevesebb összeget hívtak le a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK). Ekkor még „csak” gyógycipők szerepeltek a bűncselekményekben. Azonban, amikor bővült a bűncselekményekben érintett segédeszközök köre – többek között gerincortézisekkel, járássegítő eszközökkel, ülőkorzettekkel – ez az összeg is folyamatosan növekedett. Összehasonlítva a 2022-ben felírt összeggel, idén július végére már több mint 5 milliárd forinttal kevesebb összegben írtak fel gyógyászati segédeszközöket, mint tavaly ilyenkor.

Az ortopéd cipők forgalma 39%-kal, az alsó végtag ortézisek 31,7%-kal, míg a gerincortézisek forgalma 30,9%-kal esett vissza. A bűncselekmény-sorozat felderítése során a nyomozók tartottak kutatást olyan szociális intézményben, ahol a padláson zsákszámra álltak a legyártott és a gondozottak nevével ellátott, ugyanakkor számukra szükségtelen eszközök, melyek nagy része nem megfelelő minőségben lett elkészítve. Olyan extrém helyzet is előfordult, hogy a betegek számára egyáltalán nem szükséges eszközöket, így például gerincortéziseket egy épület tetőszigetelésébe építették be.


NVSZ 2023_júli

ESEMÉNYEK