2020 március 16-tól a személyes ügyfélfogadás a MOK Országos Hivatalánál (Budapest, Szondi utca 100.) szünetel, kollégáink egészségének védelme érdekében a hivatal is Home Office-ra áll át. Ezt jelentősen megkönnyíti, hogy februárban elkezdtük a Google Suite használatát, így most a teljes irodai program- és szolgáltatáscsomag beüzemelésre került.
Március 18-án, szerda délután a Magyar Orvosi Kamara elnöksége találkozott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
A megbeszélés középpontjában a járványhelyzet és az ebből fakadó tennivalók értékelése állt. Egyetértettünk abban, hogy ma még - a Kamara 11 pontja szellemének megfelelően - a személyek kontaktusának csökkentése, a járvány terjedésének lassítása a fő feladat, de fel kell készülni a betegek számának gyors növekedésére is. Kiemelkedően fontos teendő az ellátási pontok megfelelő védőeszközökkel való ellátása. Nagyon fontos megoldani a 65 év felettiek védelmét: kérjük az időseket, hogy maradjanak otthon és számítunk a családok, a fiatalok segítségére az ellátásuk megszervezésében.
A Miniszter úr megerősítette, hogy a Kormány továbbra is számít a Kamara javaslataira, együttműködésére. A beszélgetés végén elmondtuk, hogy az egészségügy minden erejével helyt áll a járványhelyzetben, de reméljük, az újrainduló bértárgyalásokon látszani fog ennek eredménye.
A megbeszélés után elnökségi ülést tartottunk, röviden, hatékonyan, melyen az aktuális kérdések kerültek megtárgyalásra. Döntöttünk a Weborvos szerződés alapján kifizetések részleges végrehajtásáról, a MOK Komplex Kft. átvilágítása függvényében annak elidegenítéséről, valamint méltányossági kérdésekben határoztunk. A továbbiakban az elnökségi ülések online kerülnek majd megszervezésre.
A héten Dr. Kincses Gyula elnök találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel. A megbeszélésen az egyéni védőeszközökkel való ellátottság volt a téma, mint látható, jelenleg ezt tartjuk legmagasabb prioritású kérdésnek járványvédelmi szempontból..
A héten a tagok szakmai javaslatainak és véleményének figyelembevételével ajánlást állítottunk össze a várandósok és kismamák számára a járványügyi helyzetben. Az ajánlás hamarosan publikálásra kerül.
Civilek felajánlását követően kidolgozásra került a védőeszközök helyes felvételét és levételét ábrázoló posztersorozat, ez szintén hamarosan mindenkihez eljut. Kiemelten szükségesnek tartjuk, hiszen a legtöbb szakterületen dolgozó orvos nem gyakorolja ezt nap-mint-nap.
Javaslatokat fogalmaztunk meg a Koronavírus elleni Védekezést Irányító Operatív Törzs számára, ez a honlapunkon bejelentkezés után olvasható.
Levélben fordultunk tagjaink felé, megköszönve helytállásukat. Köszönjük, hogy Titeket szolgálhatunk.
Állásfoglalást tettünk közzé a szegedi rektort érintő hírek miatt, szeretnénk ezúton is megerősíteni, hogy az etikai eljárás nem ítélet, hanem vizsgálat, és minden olyan esetben meg fogjuk indítani, amikor felmerül annak a gyanúja, hogy egy orvos tudatosan megszegi a járványvédelmi előírásokat, illetve egyéb, az Etikai Kódexbe ütköző tevékenységet végez. A folyamat teljes mértékben független az adott orvos ismertségétől, pozíciójától.
Felmérést készítettünk az alapellátó fogorvosok járványügyi felkészültségéről, ez megküldésre került az EMMI felé.
Bár a járvány minden fronton uralja a feladatainkat, mégis maradt energia az ÁEEK által elkészített nemzeti E-Health Stratégia véleményezésére. Észrevételeinket megküldtük a kidolgozó számára.
Sajtómegjelenések:
- Nagy Ákos:
https://www.valaszonline.hu/2020/03/19/koronavirus-fogaszati-ellatas/
- Svéd Tamás:
http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/itt_az_ideje_farkast_kialtani