Dr. Kincses Gyula elnök egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel az egészségügy újraindítása kapcsán.
Informális elnökségi megbeszélést tartottunk, ahol egyeztettünk a kommunikációs stratégiáról, illetve átbeszéltük, hogy ki mit gondol a jelenlegi helyzetben a bértárgyalások állásáról, a sürgető és kiemelt feladatainkról.
A belügyminiszter kérésére összefoglaló dokumentumot készítettünk a paraszolvencia problémaköréről. Ennek legfontosabb feladata most, hogy megmutassa, hogy mely folyamatokat torzítja a paraszolvencia rendszere, valamint azt, hogy a megszüntetése milyen előnyökkel jár. Ehhez a témakörhöz is kapcsolódik a MOK elnökségének mindenkori kiindulópontja, hogy bármely egészségügyi fejlesztési folyamat alapfeltétele, első lépése az orvosi jövedelmek rendezése kell, hogy legyen. A belügyminiszternek megküldött munkaanyagot itt olvashatjátok.
Az április végi elnökségi ülésen részt vett Prof. Dr. Horváth Ildikó államtitkár asszony. A megbeszélés végén kérdezte a MOK véleményét a miniszterelnök által minden egészségügyi dolgozó számára beígért bruttó 500.000 Ft-tal kapcsolatban. Erről a fehér borítékról már korábban nyilatkoztunk, de most külön kérésre ki is fejtettük, hogy a miniszterelnök kijelentésével egyetértve, az egészségügyi törvény szerinti definíció alapján javasoljuk a jogosultak körének meghatározását, azaz minden orvos, minden szakdolgozó és minden kisegítő személyzet. A részletes válaszunkat itt találjátok.
Dr. Svéd Tamás titkár írt egy cikket a bértárgyalások folytatásának szükségességéről, amellyel az elnökség tagjai is messzemenőkig egyetértenek. A cikkben foglaltaknak megfelelően próbáljuk újraindítani a tárgyalásokat. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a tagságtól ennek kapcsán, köszönjük!
Elindítottunk egy telefonos felmérést a tagság körében annak érdekében, hogy ne csak az online aktívak véleményét ismerjük meg, a tagság minél szélesebb rétegének tudjuk képviselni az érdekeit. Ennek első lépcsőfoka, hogy megtudjuk, ők mit gondolnak. Nem titkolt vágyunk, hogy a tagságot aktívvá tegyük a kamarai ügyekben, mivel csak így tudunk egységbe szerveződve elérni céljainkat. Aki nem emlékszik az alapvető céljainkra, itt találhatjátok őket.
Államtitkár Asszony támogatásáról biztosította a dr. Nagy Ákos által fogalmazott jogszabály módosító javaslatot amely kiterjeszti a praxisjog vásárlási támogatást az alapellátó fogorvosi praxisokra is.
Közeleg a magánszolgáltatók EESZT csatlakozásának határideje. Ennek kapcsán Dr. Nagy MArcell titkár folyamatosan egyeztet az ÁEEK EESZT főosztállyal az utolsó pillanatban is felmerülő problémák kapcsán. A legnagyobb gondot jelenleg az jelenti, hogy még mindig nem jelent meg az a jogszabály-módosítás, amely alapján 13 nap múlva az orvosoknak meg kellene kezdeni az adatok feltöltését az EESZT-be. Pontosabban a tény, hogy meg kell kezdeni, az ismert és hatályos, csak az nem, hogy milyen adatokat.
A héten Dr. Kincses Gyula elnök az ATV-nek, Dr. Lénárd Rita alelnök pedig a Klubrádiónak nyilatkozott.
Dr. Lénárd Rita alelnök meghívottként részt vett a Budapest Science Meetup online rendezvényen.