Annak ellenére, hogy a koronavírus pandémia nem ért véget, sőt a megbetegedések száma hazánkban és a környező országokban is növekedni látszik, a lakosság járványügyi fegyelme visszaesett, a nyári lazaság pedig felerősítette a vírusszkeptikus hangokat. A héten a figyelem felhívására és a fegyelem megerősítésére törekedtünk.
Hétfőn levelet küldtünk az egészségügyért felelős miniszternek és a belügyminiszternek, amelyben felhívtuk a figyelmet a lazuló járványvédelmi szabályokra (kiemelten a maszkviselési fegyelem csökkenésére), valamint az elharapózó vírusszkeptikus hangokra, amelyek érdemben képesek hátráltatni a járvány elleni védekezést.
Határozottan kiállunk a tudományosan igazolt eredmények és konszenzus mellett, a WHO, a CDC, az ECDC és egyéb vezető egészségügyi szervezetek állásfoglalásai és javasolt intézkedései mellett.
Kedden a Területi Szervezetek Tanácsa és az Országos Elnökség közös állásfoglalását adtuk ki.
Természetesen az önként vállalt túlmunka felmondások gyűjtése, letétbe helyezése tovább folytatódik.
A héten dr. Kincses Gyula elnök az ATV-nek, dr. Lénárd Rita alelnök az InfoRádiónak, dr. Nagy Marcell titkár pedig a Klubrádiónak nyilatkozott.