A héten ülésezett a Területi Szervezetek Tanácsa (TESZT), ahol, egy rövid elnökségi beszámoló után, megvitatták a 2020-as MOK költségvetés alapjait és a lehetséges forrásallokációs kérdéseket. Az Országos Elnökség meghallotta a TESZT azon kérését, hogy tegyék gördülékenyebbé az elnökség és a területi szervezetek közötti információáramlást, valamint határozatot hozott arról, hogy a jövőben egy kommunikációs csapat fogja segíteni a munkájuk hatékony kommunikálását.
A TESZT után ülésezett az Országos Elnökség is, ahol egyebek között döntés született dr. Lénárd Rita alelnökünk munkaszerződésének részleteiről, valamint elnökségünk a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) bevonásával döntést hozott egy, a MOSZ-t támogató kampány elindításáról, azzal a céllal, hogy a magyar orvosokat egységesen egy, az orvosok érdekeit valóban hatékonyan képviselő érdekvédelmi szervezetbe terelhesse. Ezzel kapcsolatban hamarosan bővebb információkkal jelentkezünk.
Szintén fontos eseménye a hétnek, hogy dr. Lénárd Rita alelnökünk meghívásának eleget téve megtörtént a kapcsolatfelvétel, illetve sor került egy találkozóra is számos betegszervezettel. Megállapodás született arról, hogy külső munkacsoportként a jövőben nyitottak leszünk a különböző betegszervezetek által összefoglalt, az általuk képviselt betegcsoportokat általánosan érintő problémák megtárgyalására, a szakma felé való tolmácsolására is. Jó hangulatú találkozónkon ennek kereteit és mikéntjét tisztáztuk.
Kedden a MOK elnöke és titkára találkozott Korózs Lajos országgyűlési képviselővel, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnökével. A találkozón az együttműködés lehetőségét beszéltük meg.
Dr. Álmos Péter alelnök részt vett a MOK Komplex Kft. közgyűlésén. A napirendet nem fogadtuk el, új közgyűlés összehívását kértük.
Hamarosan jelentkezünk bővebb hírekkel, beszámolókkal is!