Április 26-án ülésezett a Területi Szervezetek Tanácsa az Országos Hivatal székházában.
A résztvevők megvitatták a kötelező tagság megszűnéséből adódó feladatokat, az Alapszabály módosításának szükségessét, elfogadták a kamara 2023-as módosított kötségvetését. Döntöttek arról is, hogy az Országos Küldöttközgyűlést június 3-ra hívják össze; ennek napirendjét elfogadták. Több területi szervezet működési kvótájáról szavaztak és támogatták a Vállalkozók és Magánegészségügyben Dolgozók kamarai csoportjának megalakítását.
Április 24-én Kincses Gyula elnök a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán tartott előadást a MOK működéséről, a köztestület előtt álló kihívásokról.