Covid túlmunka ellenére jó formában az orvosteniszezők

2022-07-13 10:32:00 FORRÁS: Dr. Pethes Ákos, MOTT elnök

Szerző: Dr.Pethes Ákos, MOTT elnök

Hírek - MOK hírek

/Nyitó kép: Dr.Wágner Vince és Dr. Horváth Zsolt, a férfi páros nyílt kategória győztesei./

A Magyar Orvosteniszezők Társasága immár 37. alkalommal hirdette meg hagyomány szerint június utolsó hétvégéjén országos versenyét, melynek először volt házigazdája Bács-Kiskun megye székhelye. Névadó szponzorként a Mercedes-Benz Hovány bemutató-autóval és két tesztkocsival tisztelte meg az eseményt. A Tenisz Klub Kecskemét igazán szíves házigazdának bizonyult. Idén is Kollár László, a debreceni „A Mozgó Cívisért Egyesület” vezetője szervezte sok egyéni érdeket figyelembe véve, mindenki megelégedésére a versenyt.

Orvostenisz megnyitó 
A verseny megnyitója

A szponzori támogatáson felül Dr. Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a verseny megnyitójától kezdve a vasárnap késő délutáni döntőkig személyesen a helyszínen követte az ismét száz fölötti versenyzőt megmozgató eseményt. Szintén a MOK részéről, Jeremiás Attila a Magyar Orvosok Sportegyesülete vezetője évek óta segíti a bajnokság méltó megrendezését. A rekkenő hőség ellenére is a színvonalas mérkőzések szüneteiben jutott idő a pályák szélén a kollégák közötti tartalmas beszélgetésekre is.


Orvostenisz női győztes   
Dr. Beck Katalin, a női nyílt verseny győztese

Orvostenisz férfi győztes 
Dr. Kovács Balázs, a férfi nyílt verseny győztese

A bajnokság minden évben megrendezésre kerül és nemcsak a még mindig kiváló formát mutató korábbi élversenyzők, hanem a csak utóbbi években ütőt ragadó vagy a sok éves kihagyás után újrakezdők is megtalálják a maguk kihívását. A profi kategória vagy saját korosztály mellett mindenki indulhat az ún. amatőr kategóriákban, ahol a körmérkőzéses lebonyolítási forma biztosítja a többszöri játéklehetőséget. A nem orvos családtagok pedig a civil kategóriákban játszhatnak és részt vehetnek a társasági rendezvényeken is. A jövő évi helyszín még nem dőlt el, Pécs és Budapest jelentkezett. Az Orvos Teniszbajnokság hagyományos időpontja azonban biztosnak látszik: 2023 június utolsó hétvégéje!


Orvostenisz 75+

Az „örökifjú” 75+ páros kategória eredményhirdetése

  1. Mercedes-Benz Hovány Országos Orvos Teniszbajnokság, Kecskemét

Férfi egyes
Férfi egyéni nyílt: 1. Kovács Balázs, 2. Wagner Vince, 6:1, 6:3, 3. Szentkirályi Péter és Varga Márk Férfi egyéni amatőr: 1. Pintér László, 2. Pintér András, 4:1, 2:4, 10-3, 3. Villányi Balázs és Ágoston Péter
40+: 1. Horváth Zsolt, 2. Kelle György, 3. Pethes Ákos
45+:  1. Kelle György, 2. Domonyay István, a döntőben 5:4, 4:0, 3. Szentkirályi Péter és Hugyák Ádám
50+: 1. Ágoston Péter, 2. Pongrácz Kristóf, 4:1, 2:4, 10-8, 3. Orosz László és Villányi Balázs
55+: 1.  Pongrácz Kristóf 2. Czuczor Huba 4:2, 4:2, 3. Orosz László és Zsembery Ákos
60+: 1. Herszényi László, 2. Kopcsó István, 2:4, 4:0, 10-3, 3. Kovács Péter, 4. Komoróczy Péter
65+: 1. Komoróczy Péter, 2. Temesvári Béla, 3. Füle Attila és Géczy Béla
70+: 1. Vancsura Tamás, 2. Füle Lajos, 5:3, 4:0, 3. Horváth Sándor, 4. Sas György
75+: 1. Szentkirályi István, 2. Csohány János, 4:1, 4:1, 3. Kotányi Péter és Vitályos Iván
Medikus férfi egyes: 1. Pintér Máté, 2. Koczkás József

Férfi páros
Férfi páros (nyílt): Wagner Vince, Horváth Zsolt, 2. Villányi Balázs, Varga Márk, 5:4, 4:5, 10-4, 3. Neuwirth Tamás, Benczédi Ferenc 45+: 1. Ágoston Péter, Engelhardt Miklós, 2. Domonyai István, Kelle György, 4:2, 5:3, 3. Badó Csaba, Kállay Tamás, 4. Pócsi Tamás, Dunca Mircea
55+: 1. Pongrácz Kristóf, Czuczor Huba, 2. Herszényi László, Zsembery Ákos, 0:4, 5:4, 10-7, 3. Kovács Péter, Pethes Ákos és Badó Csaba, Kállay Tamás
65+: 1. Birtha Gábor, Vancsura Tamás, 2. Sutóczki Zoltán, Komoróczy Péter, 4:0, 4:1, 3. Temesvári Béla, Piskolti János, 4. Füle Attila, Füle Lajos
70+: 1. Vancsura Tamás, Boronkai Gusztáv, 2. Füle Lajos, Almai János, 4:1, 4:0
75+: 1. Csohány János, Vitályos Iván, 2. Ádám István, Szentkirályi István 4:0, 4:1, 3. Kotányi Péter, Dani Vilmos
Női egyes
Női egyéni (nyílt): 1. Beck Katalin, 2. Fazekas Beatrix, 4:1, 4:2, 3. Villányi Réka, 4. Bende Zsuzsanna 40+: 1. Bágyi Kinga, 2. Kiss Marianna 4:2, 4:0, 3. Czipa Emese
50+: 1. Beck Katalin, 2. Kovács Franciska, 4:0, 4:0, 3. Kamarás Katalin, 4. Szelei Nóra
55+: 1. Illés Gabriella, 2. Székely Andrea, 4:0, 5:3, 3. Tolna Zsuzsanna
65+: 1. Baliga Judit, 2. Gottwald Katalin, 4:1, 1:4, 10-3, 3. Péterffy Erzsébet, 4. Végh Gizella

Medikus női egyes: 1. Punyi Anna, 2. Leiti Victoria
Vegyes páros:
Vegyes páros (nyílt): 1. Kiss Marianna, Wagner Vince, 2. Bende Zsuzsanna, Herszényi László, 4:2, 5:4, 3. Villányi Réka, Villányi Balázs

45+: 1. Fazekas Beatrix, Zsembery Ákos, 2. Beck Katalin, Ágoston Péter, 4:1, 1:4, 10-8, 3. Bágyi Kinga, Orosz László és Suri Csilla, Kopcsó István
55+: 1. Illés Gabriella, Farkas Tamás, 2. Baliga Judit, Pethes Ákos, 0:4, 4:0, 10-8
70+: 1. Perényi Gizella, Boronkai Gusztáv, 2. Végh Gizella, Sas György, 5:3, 4:0





Partnereink


Partnereink
ESEMÉNYEK