A MOK Országos Elnökségének főtitkári tisztsége és az ezzel járó fontos feladat Dr. Svéd Tamás államtitkári kinevezésével nyitottá vált.
2026. május 29-én az orvostársadalom országos küldöttei Dr. Horváth Kittit választották meg a kamara új főtitkárának.
Dr. Horváth Kitti 2006-ban kezdte meg orvosi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen.
2012-ben az Orvostanhallgatók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (IFMSA) közegészségügyi igazgatójának választották, majd ösztöndíjas kutatóként dolgozott Erlangenben a Siemens egészségügyi központjában.
Az egyetemet 2013-ban Pro Scientia Universitate díjjal végezte el.
Ezt követően a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ-Honvédkórházban dolgozott, 2020-ban belgyógyász szakorvos lett.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban a „Komplex népegészségügyi szűrések” című kiemelt projekt egyik alprojekt vezetője volt, majd az Állami Egészségügyi Ellátó Központ „Skill laborok fejlesztése” című projekt szakmai vezetője lett.
Orvosszakmai szakértőként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program telemedicinális ellátási stratégia kidolgozásában vett részt, majd a betegellátás ellátásszervezési vezetője lett.
A Magyar Orvosi Kamarában országos és területi küldött, 2023 ősze óta pedig a Budapesti Területi Szervezetnél választókerületi elnöki tisztséget vállalt.
Szeretettel köszöntjük az Elnökségben!