Dr. Lehoczky Péter váratlan halálhíre megrendítette a szakmai érdekképviseletben dolgozó
kollégákat. Aktivitása, közvetlensége, szakmai felkészültsége és elkötelezettsége mellett
sokáig emlékezni fogunk optimista természetére és utánozhatatlan humorára is.
Dr. Lehoczky Péter szinte egész életét és pályafutását a hazai járóbeteg-ellátás
modernizálásának és fejlesztésének szentelte.

Orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen szerezte 1981-ben.
Az Uzsoki Kórházban kezdett dolgozni, ahol sebész és plasztikai sebész szakvizsgát szerzett,
majd a Hermina úti szakrendelőben folytatta szakmai pályafutását. Amikor megalakult az
egyesületi Orvosi Kamara ő is ott volt a szervezeti keretek kialakításakor. 1994-ben, amikor
az Országgyűlés elfogadta a köztestületi Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényt minden
érdekelt érezhette, hogy ez a szakmai érdekképviselet új, megnövekedett felelősségével járt.
Dr. Lehoczky Péter kiemelkedő és aktív szerepet töltött be a Magyar Orvosi Kamarában, ahol
az első időben a Zuglói Kamara elnöke volt, majd 2002-től 2008-ig a járóbeteg-csoport
vezetője lett.

Rendszeresen szót emelt a szakrendelők pénzügyi és szakmai önállóságáért, valamint a
szakorvosok helyzetének javításáért. A rendszerváltás utáni egészségügyi finanszírozási
reformok idején sokakkal együtt az orvosok gazdasági és szakmai biztonságáért küzdött,
1998-2007-ig a MOK Országos Érdekvédelmi Bizottság tagjaként és az Országos Orvosi
Díjtétel Bizottság tagjaként, majd 2002 és 2007 között országos elnökeként. Ő volt az az
ember, aki a legapróbb részletekig ismerte a járóbeteg-ellátás pontrendszerét, finanszírozási
struktúráját és a szakrendelők gazdasági működését.

Eközben egészségügyi menedzseri másoddiplomát szerzett, és intézményvezetőként is
szerteágazó tevékenységet hagyott maga után: előbb a Szent János Kórház járóbeteg
ellátásért felelős orvosigazgatójaként, majd a Jahn Ferenc Kórház orvosigazgatójaként és
főigazgatójaként. Ezt követően több fővárosi és országos egészségügyi intézményben
dolgozott szakértőként, végül 2019-től a XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú
Nonprofit Kft.-t főigazgatójaként.

Főigazgatói időszaka alatt a kerületi egészségügyi ellátás óriási fejlődésen ment keresztül,
nevéhez számos nagyszabású projekt fűződik: az ő vezetése alatt valósult meg a
Gyermekegészségügyi Centrum, és kulcsszerepet játszott az új önálló Diabétesz Központ
létrehozásában is.

Rendszeresen publikált az IME folyóiratban és tartott előadásokat az egészségügyi
menedzsment témakörében számos szakmapolitikai konferencián.
Az utóbbi egy évben a MOK Budapesti Területi Szervezetének alelnöke volt.

Dr. Lehoczky Péter közéleti tevékenységének alapgondolata az volt, hogy a járóbeteg-ellátás
a magyar egészségügy legköltséghatékonyabb és a betegek számára legfontosabb kapuőre.
1998-tól kezdődő kamarai munkája alapozta meg azt, hogy később a Medicina 2000
Járóbeteg Szakellátási Szövetség egyik meghatározó vezetőjeként már országos szintű
szakpolitikai tárgyalópartnere legyen a mindenkori kormányzatnak.
 
Dr. Lehoczky Pétert október 2-án 15:30 -tól kísérik végső útjára a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban.
 
 
lehoczky_temetes.png