Szerkesztőségünk 2017. szeptember 16-án rendezte meg három pályázatának eredményhirdetését és három antológiájának bemutatóját Budapesten. A műsorban elhangzott egy válogatás a sikeresen szerepelt alkotásokból, a művek jelenlévő szerzői oklevelet és könyvjutalmat vehettek át, s természetesen az összejövetel fénypontjaként átadtuk az első helyezettek díjait is. Az alkotásokat felolvasták Zsoldos Árpád és Adrienn, az Irodalmi Rádió szerkesztői, valamint Jacsó Pál szerző-előadó - számoltak be róla az Irodalmi Rádió szerkesztői az Orvosok Lapja decemberi számában.

A rendezvényre elkészült három antológiánk, amit a helyszínen bemutattunk. Ezekben szerepelnek és elolvashatók a pályázatokon nyertes, helyezett és sikeresen szerepelt alkotások, valamint azon szerzőink művei, akik nyomtatott megjelenésre már korábban küldtek be írásokat az adott szakmacsoportból.

A orvos antológia elektronikus változata szabadon itt letölthető és olvasható

A pályázatok végeredménye (nyertesek és helyezettek, valamint alkotások címe):

Az év orvos költője – Bárdosi Attila: Ma eltűnt…
2. helyezett: Fodor Domonka Gabriella: Sárga és vörös okker
3. helyezett: Zöld Attila: Lázadás

Az év orvos írója – Széchey Rita: Láz
2. helyezett: Katona Márta: Az igazi anya
3. helyezett: Szohner Gabriella: Mákszemnyi lét

Zsoldos Árpád és Adrienn,