A frakciódöntés értelmében a Korózs Lajos - a bizottság eddigi alelnöke - vezeti a népjóléti bizottságot.
Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti. Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után szerdán az MTI-nek elmondta, szerették volna, ha önálló testület foglalkozik az egészségügy, az oktatás, valamint az önkormányzatok kérdéseivel és feláll egy elvándorlás kérdéskörével foglalkozó bizottság is.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.
Közölte, a frakciódöntés értelmében a Korózs Lajos - a bizottság eddigi alelnöke - vezeti a népjóléti bizottságot.