Május 20-án reggel 8 órától egészen június 2-án éjfélig szavazhatnak az ajánlott háziorvosokra.

Lezárult „ Az év praxisa a Kárpát-medencében „ pályázat első szakasza! A felhívásra 284 ajánlás érkezett, ebből 51 nem felelt meg a pályázati kiírásnak, azaz mindössze egy-két mondatos volt. A 233 történetből  a zsűri kiválasztotta a nemes versengés 10-10 legjobb háziorvosát - tudatta a pályázat szervezője a program facebook oldalán.

Mint írták, a beérkezett történetek alapján a betegek azt az orvost részesítik előnyben, aki szakmailag jól felkészült, tudása naprakész, melyet továbbképzések, konferenciák segítségével folyamatosan bővít. Rendelőjébe nem csak a betegbarát környezet miatt mennek szívesen a páciensek, hanem a kedves, vidám hangulat miatt is, amit ő sugároz. A legkedveltebb orvosok előre egyeztetett időpontban fogadják betegeiket, így a hosszú várakozás és a fertőzésveszély - különösen az idősebbek számára - elkerülhető. Fontos a mini labor, a helyben történő vérvétel és vizeletvizsgálat, továbbá- ahol lehetséges- az EKG is. Értékelik, ha az orvos naprakész információkkal látja el őket saját weblapján, vagy éppen a Facebookon.

A hálás betegek mellett vártuk a hazai és a határon túli polgármesteri hivatalok, önkormányzatok, idős otthonok, könyvtárak, szerkesztőségek, nyugdíjas klubok ajánlásait is. Idén bővült a kör: a Nagycsaládosok Egyesülete, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, egyetemi oktatók, és szakfelügyelő orvosok is beszálltak a nemes versengésbe, kollégáikat javasolva.

Itthon a 1000-3000 lakosú apróbb településektől (pld. Paszab, Napkor, Arló, Sándorfalva, Nyírmihálydi) a nagyvárosokig( Budapest, Miskolc, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen) az egész ország területéről kaptunk ajánlásokat. Ami a határon túli településeket illeti, Erdély és Kárpátalja vezet az ajánlások számában. A határon túli ajánlók között ott van a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, de a Sütő András Baráti Egyesület is.

A legtöbb ajánlást egy nyíregyházi és egy szovátai orvos kapta, előbbit 20, utóbbit 18 betege ajánlott nagy szeretettel. A legidősebb az a budapesti doktornő, aki 79 évesen fekvőgipsszel a lábán is rendel, és akit betegei kérnek, hogy maradjon, gyógyítson még!

A toplistás történeteket - ABC sorrendben- olvashatják a pályázat internetes portálján, a legjobbakat pedig önök választhatják ki közülük, hiszen a zsűri döntése után 2018. május 20. és június 2. között szavazhatnak! Az Önök szavazatai alapján legmagasabb pontszámot elérő hazai és határon túli történet orvos- nővér főszereplője nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot!