A korábbi hagyományt felélesztve újra megtartotta három napos ülését a Területi Szervezetek Tanácsa (TESZT).

A rendezvény a múlt század elején a jezsuiták által Zugligetben létrehozott lelkigyakorlatos házról, illetve arról a spanyol városról kapta a nevét, ahol Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatok című könyvét megírta. A korábban évente megtartott kihelyezett ülés - mely az előző években főképpen a járvány miatt maradt el - három év után, február 24. és 26. között, a herceghalmi Abacus Hotelben került ismét megrendezésre. A rendezvény természetesen csak átvitt értelemben volt lelki gyakorlat. A többnapos munkaértekezleten a Területi Szervezetek Tanácsa, illetve az Országos Elnökség számos, a MOK működésével kapcsolatos, kiemelt jelentőségű napirendi pontot tárgyalt meg.

 moktesz9k 

Kincses Gyula elnök úr és a TESZT elnökök beszámolójából is kitűnt, hogy kamaránk politikamentes, elfogadott, független szereplője lett a magyar egészségügynek. A COVID járvány alatt a MOK valamennyi szervezetének sok munkát adtak az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével és a járványkezeléssel kapcsolatos intézkedések. Az Országos Elnökség részéről kiemelendő az oltást ösztönző és a hálapénz ellenes kommunikációs kampány. Több területi szervezett segítette a járvánnyal kapcsolatos munkát a védekezéshez szükséges eszközök, védőfelszerelések beszerzésével. Részben az online kapcsolattartás gyakorlatának és kényszerű elterjedésének köszönhetően számos szakmai rendezvény, kulturális esemény is magtartható volt.

A második napirendi pontban az Elnökség által felvázolt jövőkép élénk és inspiráló vitát váltott ki. A jövőkép olyan kamarát vázol fel, amely működésében szakmai - érdekvédelemi funkciók dominálnak és a MOK az egészségpolitika érdemi szereplőjévé válik. Hosszabb távú cél a szakképzéssel, szakmai kollégiumok működtetésével és az orvosnyilvántartással kapcsolatos jogosítványok visszaszerzése. Rövidebb távon megvalósítható a struktúra átalakítása szakmai tagozatok és szakmai bizottságok létrehozásával, illetve egyes funkciók központosításával, valamint az etikai rendszer megújításával.

 

A harmadik napirendi pontban a MOK 2022. évi költségvetése és ehhez kapcsolódóan a tagdíjemelés kérdése került megvitatásra. Mivel a tervezett szervezetfejlesztéshez, illetve a költségek jelentős emelkedése miatt a jelenlegi működés fenntartásához plusz forrásra van szükség, a TESZT javasolja az Országos Küldöttközgyűlésnek (OKGY) a hosszú évek óta változatlan tagdíj felemelését a garantált bérminimum 20%-ára. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi évi 27 600 Ft teljes tagdíj 43 800 forintra emelkedne és a későbbiekben a bérminimumot követné. A 70 év feletti kollégák részére pedig bevezetésre kerülne egy jelképes, évi 3 000 forintos tagdíj. Az emeléssel párhuzamosan a 30 év alatti és a GYES-en, GYED-en lévő kollégák 50%-os kedvezményes tagdíjat fizetnének.

 

A negyedik napirendi pontban az ülés az Alapszabály és az Etikai Kódex módosítására vonatkozó javaslatokat tárgyalt. A TESZT javasolja az OKGY-nek, hogy az Alapszabály rendelkezzen az elektronikus úton tarható ülésekről, az írásbeli döntéshozatalról, valamint szakmai tagozatok létrehozásának lehetőségéről és ezzel párhozamosan hozza létre a Diplomás Szakmai Tagozatot. Nem támogatta a testület a Budapesti Területi Szervezet javaslatát arra vonatkozóan, hogy minden területi szervezet a taglétszám alapján kapjon szavazati jogot a TESZT-ben. Az Etikai Kódex módosítására vonatkozó javaslatok közül kiemelendők a hálapénz tiltására vonatkozó rendelkezések.

 

Az utolsó napirendi pontban tárgyalt kérdések közül kiemelendő, hogy a TESZT döntött az Országos Küldöttközgyűlés (OKGY) összehívásáról. A járvány miatt kényszerűen sokáig halasztott gyűlésre 2022. május 27-28-án az Aquaword Resort Budapest Hotelben kerül majd sor. Fontos újdonság, hogy az OKGY első napján szakmai kongresszust is tart a kamara. A MOK első kongresszusa minden MOK tag részére nyitva áll, részükre a regisztráció ingyenes és az ebéd árát a MOK állja. A kongresszuson tervezett előadások a MOK jövőképét, az Etikai Kódex és eljárások megújítását, az orvosi lét aktuális kérdéseit és a köz és magán egészségügy együttélésének témáját járják majd körül.

 

Az ülésen tárgyalt további témák, illetve az ülés részletes jegyzőkönyve a későbbiekben elérhető lesz a MOK honlapján: https://mok.hu/transzparencia/elnoksegi-ulesek