MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Kórházműködés: Szabályszegés nélkül nem megy

2018-09-04 08:30:06 FORRÁS: nepszava.hu

MOK hírek

Éger: már két évvel ezelőtt is csak a szükséges orvosok negyede dolgozott a sürgősségiken.

– Bármikor, bármelyik kórházban előállhat az a helyzet, ami most a Honvédkórházban van – mondta a Népszavának Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Szerinte ez csak azon múlik, hogy mikor fognak össze a kollégák kritikus tömegben egy-egy kórházi osztályon, hogy jelezzék, nem csinálják tovább. Hozzátette: már két éve is csak a szükséges orvosok negyede dolgozott a sürgősségi osztályokon. Éger István emlékeztetett arra, hogy már akkor széles skálán mozgott a szabályok kényszerű megszegése. Enyhébb esetekben „csak” a megfelelő szakképesítésű műszakvezető folyamatos biztosítása nem teljesült, ám ennél sokkal gyakrabban előfordult, hogy nemhogy sürgősségi, de semmilyen szakorvos nem volt az osztályokon. A műszakokat így rendre rezidensekkel láttatták el. A kamara már akkor szorgalmazta az érdemi megoldást – tette hozzá.

A lap kérdésére, hogy most vállalnak-e szerepet a túlmunkaszerződéseiket fölmondó orvosok és a kórházmenedzsment közötti tárgyalásban, az elnök azt felelte: csak akkor tudnak bekapcsolódni, ha erre kollegiális felkérést kapnak, de ilyen eddig még nem érkezett.

A feszültség oldására – információink szerint – érdemi lépések még nem történtek. Úgy tudjuk, az egészségügyért felelős államtitkár, Nagy Anikó egy hónapja fölkért egy szak-emberekből álló sürgősségi csoportot, hogy adjanak javaslatokat az ellátás krízisének megoldására. Megtudtuk: az államtitkár kedden is egyeztetett a sürgősségi szakmai testülettel - írta a lap.

Megtekintések száma: 229

Hírek

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

ESEMÉNYEK