30

nap a törvény hatályba lépéséig.
A rendeletek kidolgozásába a kamarát még nem vonta be a kormány. 

Közlemény az SZTE-n történt elbocsátás ügyében

2020-10-18 08:31:00 FORRÁS:

Szerző: MOK Elnökség

Hírek - MOK hírek

KÖZLEMÉNY

 

A Magyar Orvosi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy 2020.10.12-én Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora szakmai indokokra hivatkozva elbocsátotta a korábban ügyében etikai vétség gyanúja miatt eljárást kezdeményező Dr. Horváth Szatmárt. A pontos indokok és részletek ismerete nélkül a kérdésben a Kamara vezetősége nem kíván érdemben nyilatkozni, azonban 48.000 magyar orvos érdekképviseleti szerveként a kialakult helyzetet megvizsgálja és az érintettek meghallgatása után dönt a következő lépésekről.

A szervezet elnöksége számára kiemelten fontos az átlátható, tisztességes viszonyok között működő egészségügy megteremtése. Ebben kiemelt fontosságú az etikai bizottságok munkája, mely a legnehezebb kamarai feladatok egyike. Az etikai bizottságok működésének függetlensége és biztonsága az orvostársadalom és a betegek kiemelt érdeke. Amennyiben az előzetes vizsgálat jogsérelem vagy etikai vétség gyanúját veti fel, a Kamara megteszi a szükséges lépéseket: a sértett számára jogi segítséget biztosít és eljárást kezdeményez a jogsértő ellen.

Megtekintések száma: 2785
ESEMÉNYEK