"Azt látjuk, hogy az egészségügyi kamarákról szóló törvény rapid módosítása, amely kifejezetten az orvosi kamara ellen irányult, felborította a szabályos működésünket. Az április elejéig tartó, a tagság megtartását célzó kampányunk után most szervezzük újra magunkat, ennek a munkának pedig vannak jó és rossz pillanatai "- nyilatkozta a MedicalOnline-nak adott hosszabb interjúban Kincses Gyula, a kamara elnöke, aki szerint éppen emiatt nem lehet a kamara széthullásáról sem beszélni.

Az eredménytelen, június 3-i Országos Küldöttközgyűlésen szerinte a zavart az okozta, hogy "a vonatkozó törvény csupán annyit mond ki, hogy a kamarai tisztségviselőket négy évre választják, éppen úgy, ahogyan például a parlamenti képviselőket. A kamara ezt tradicionálisan úgy értelmezte, hogy a négy év periódusidő, amit nem kell napra pontosan betartani. Mások mindezt vitatták, és az volt az álláspontjuk, napra pontosan járnak le a mandátumok. Ennek a vitának a jogászok sem megelőzően, sem ott helyben nem tudtak meggyőzően pontot tenni a végére. A részben már emiatt eleve kevés résztvevővel induló küldöttgyűlés néhány küldött távozásával határozatképtelenné vált, így azt  berekesztettük"... "Azon lehet vitatkozni, hogy szabálytalanság volt-e, de miután még a napirendet sem fogadtuk el, és a küldöttközgyűlés nem hozott döntéseket, valamint közgyűlési határozatok sem születtek, így törvénytelenség biztosan nem történt."

Dr. Lénárd Rita alelnök távozásával kapcsolatban úgy fogalmazott: "Az elmúlt közel négy év különösen nehéz volt, számos új és váratlan kihívással, igazságtalan és etikátlan, kívülről érkező támadásokkal, amelyek miatt még a jó eredmények nyugtázására sem volt lehetőségünk. Ez önkéntelenül is megviselt mindannyiunkat, és kialakultak olyan nem várt feszültségek, amelyekben valószínűleg senki nem birtokolja a teljes igazságot, de ezek miatt az elnökségi ciklus hátralévő pár hónapjában nélkülöznünk kell Lénárd Ritát. Remélem, hogy néhány hónap múlva nyugodtan tudjuk összegezni a közösen együtt elért eredményeinket."