A megyei kamara munkatársainak szervezésében harmadik alkalommal rendezték meg a Nógrád Megyei Orvos Napot.

A Nógrád Megyei Orvos Nap megrendezésére két éves periódusokban a megye kórházzal rendelkező városai adtak otthont. A régi hagyományokat felelevenítve elsőként 2013-ban került megrendezésre Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A megyei kamara mellett a Dr. Kenessey Albert Kórház, az Asszisztencia Szervező Kft. vett részt a szervezésében. A második Orvos Nap 2015-ben Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban hasonló szervezésben valósult meg. Végül idén immár harmadik alkalommal a megyei kamara munkatársainak szervezésében a Pásztói Margit Kórház vezetői biztosították a helyszínt és a segítséget – zámoltak be róla az orvosok Lapja decemberi számában.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a Plenáris délelőtti ülésszakban illusztris előadók előadásai voltak hallhatók, amelyeket előzetes közvélemény kutatás alapján választottunk ki. Prof. dr. Arató András előadását „Gyermekkori táplálék allergiák” címmel tartotta. Prof. dr. Pap Ákos „A colorectalis rákszűrés és megelőzés” címmel tartott igen aktuális és kritikus szemléletű expozét. Dr. Tóth Arnold „Enyhe koponyasérülések modern képalkotása” című előadásából kiderült, hogy eddigi szemléletünk és ismeretünk erősen revízióra szorulnak a modern képalkotás birtokában. Minden alkalommal be szoktunk iktatni a szakmai előadások közé nem orvosi ismeretbővítő, tágító előadást is. Így dr. Nyíri László nyugdíjas főorvos, közismerten természetjáró kolléga „Nógrád megye természeti értékei” címmel, a Páris- völgyről tartott előadást. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a kihelyezett elnökségi ülések alkalmával mindig rendezünk, természetismereti, kulturális, művészeti programot is).

Az üléselnökséget a három kórház vezetője látta el és a hagyományoknak megfelelően a házigazda nyitotta meg a rendezvényt.

A közösen elfogyasztott ebéd után a megye orvosainak előadásait hallgathattuk meg 3 szekcióban. Büszkén mondhatjuk, hogy idén a 4 főelőadás mellett 27 absztrakt érkezett be a tudományos bizottság részére, rengeteg aktuális és érdekes témában. Ebből két támogatott előadás is színesítette a palettát az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásának köszönhetően, akik standhellyel is várták a kongresszusra érkezőket.

A rendezvényen az orvosok mellett köszönthetjük az egészségügyben dolgozókat, akik több előadás tartását is vállalták. Ez köszönhető annak, hogy az összejövetel Oftex és ETI akkreditált.

Részvételi díj tekintetében alacsony kiadással jár a megjelenteknek, hiszen az orvosoknak 4000 Ft, egészségügyi szakdolgozóknak 1500 Ft a részvételi díj. Ez tartalmazza a kávé és üdítő ellátást, ebédet, akkreditációt, kongresszusi táskát is.

A Nógrád Megyei Orvos Nap jó alkalom arra, hogy a megye orvosai és egészségügyi dolgozói találkozzanak, beszélgessenek, megismerjék egymást, kellemesen eltöltsenek egy napot, hasznos ismereteket szerezve. Jó módja ez annak, hogy a közösséget összekovácsolja, az egészségügyben dolgozóknak hasznos szolgáltatást nyújtson, a meghívott előadók pedig megismerjék palóc országunkat. Bővebben az Orvosok lapjában.