A magánegészségügyi szolgáltatók csatlakozása nyomán felerősödtek azok a hangok, amelyek féltik a szükséges bizalmi viszonyt a magánellátásokban. Ezen vélemények szerint "a hatékony pszichoterápiás kapcsolat alapfeltétele a bizalom, amit a kötelező adatszolgáltatás - még ha az adatok titkosíthatóak is, de ennek ellenére egy központi  rendszerben nyilvántartásba kerülnek és tárolva lesznek -  veszélyeztet." 

Valójában az egészségügyi ellátásban bár a bizalmi viszonyban elméletileg csak a terapeuta és a páciens vesz részt, gyakorlatilag azonban az asszisztens, akár az informatikus is, vagy éppen egy másik orvos, akivel a betegéről konzultál az ellátást végző. Természetesen egyikről sem feltételezi senki, hogy hobbiból olvasná az egészségügyi adatokat. Igaz ez bármilyen ellátóra: azzal foglalkozunk, aki a betegünk, és a legjobb tudásunk szerint szeretnénk őt segíteni, meggyógyítani. Nem szórakoztat minket az egészségügyi dokumentációk olvasása, és nem is ez jelenti számunkra a kikapcsolódást.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a páciens az adatait (és nem csak személyes adatait, hanem gondolatait, félelmeit, közléseit) átadja a terapeutának, már nincs sem ellenőrzése azok felett, sem pedig befolyása. Tökéletes, 100%-os bizalommal adja ki az információkat. Amiben az EESZT csatlakozás változást jelent a beteg szempontjából, az az, hogy a felhőben tárolt adatok felett kontrollt gyakorolhat a páciens az után is, miután már kiadta őket. Utólag is bármikor korlátozhatja annak megismerhetőségét, és láthatja, hogy ki milyen okból fért hozzá vagy kérdezte le azokat. Azaz az EESZT használata elsősorban nem bizalmi problémát vet fel, hanem kontrollt és ellenőrzési lehetőséget ad a betegeknek a saját adatai felett, amire eddig nem volt módja.

 

A helyzet tisztázása érdekében tájékoztatást kértem az ÁEEK EESZT Főosztálytól, válaszuk itt olvasható

 

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatás Tér (a továbbiakban: EESZT) az egészségügyi ágazat hatékony és biztonságos információáramlását valósítja meg. Az adatszolgáltatás - az EESZT indulása óta - a következő három modulban valósul meg: Központi eseménykatalógus, Egészségügyi dokumentumok, Egészségügyi profil. A Központi eseménykatalógusban az ellátási események adatai, az Egészségügyi dokumentumok modulban pl. leletek, ambuláns lapok, az Egészségügyi profilban pedig az általános egészségügyi állapotra vonatkozó általános, általában nem változó adatok szerepelnek pl. allergiák, vércsoport.

 

Az EESZT felé továbbítandó adatok körét az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény III/A. fejezete és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel kapcsolatos részletes szabályokról szóló 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) mellékletei határozzák meg. A Rendelet jelenleg módosítás alatt áll, a módosítás elfogadása esetén az adatszolgáltatási kötelezettség körébe eső ellátási események és dokumentumok köre bővül.

 

Mivel a pszichiátriai ellátás járóbeteg-szakellátásnak minősül, a hatályos szabályozás szerint a csatlakozott pszichiátriai ellátást végző szolgáltatóknak (legyen az közfinanszírozott vagy magán ellátás) a szakellátás jellegből adódóan az ellátás megkezdéséről és befejezéséről a Rendelet 1. sz. mellékletében megállapított adattartalommal Központi eseménykatalógus bejegyzést kell készítenie a Rendelet módosításától függetlenül is. Amennyiben ennél az ellátónál keletkeznek olyan dokumentumok, amelyek az adatszolgáltatási kötelezettség alá esnek (pl. ambuláns lap) vagy az orvos az egészségügyi profilba továbbítandó információ birtokába jut, azokat a Rendelet módosításától függetlenül már ma is továbbítania kell az EESZT-be.

 

A Rendelet módosításának elfogadása esetén a „Pszichoterápia és klinikai szakpszichológiai ellátás” kezdete és vége önálló Eseménykatalógus-típusként jön létre, így a jövőben ekként lesz rögzítendő. Fontos azonban, hogy mivel az EESZT-be történő adatküldés a csatlakozott egészségügyi szolgáltatóknál meglévő helyi medikai rendszerek EESZT-hez való integrációja alapján automatikusan történik, az ellátás során egyébként a rendszerbe rögzítendő adatok körén kívül az EESZT adatszolgáltatás teljesítéséhez további adatok bekérésére nem lesz szükség. A Rendelet módosítását követően 3 hónap áll majd rendelkezésre a kibővített adat- és dokumentumkör EESZT felé történő továbbításának megkezdésére. Az kibővített EESZT adatszolgáltatáshoz szükséges fejlesztéseket az informatikai rendszer szállítója fogja elvégezni, az egészségügyi szolgáltatónak csupán az informatikai rendszerbe történő adatrögzítést kell elvégeznie.

 

Az adatok biztonságát szolgálja, hogy az EESZT kiemelt, 5-ös biztonsági szintű rendszer, és hogy az érintett az EESZT lakossági portálján bármikor nyomon követheti, ki, mikor, mely intézettől és mely adatát kérdezte le. Emellett az EESZT működését az általános adatvédelmi rendelet szerinti adatvédelmi tisztviselő felügyeli, aki az EESZT szolgáltatásai tekintetében ellátja az általános adatvédelmi rendelet szerinti feladatokat.

 

Az EESZT az adatfeltöltési kötelezettség nyomán az EESZT-be került adatok tekintetében biztosítja az orvosi titoktartáshoz való jog adatmegismerésre vonatkozó követelményeinek teljesülését is. Az Eütv. 25. § (1) bekezdése előírja, hogy „a betegek egészségügyi és személyes adatai kizárólag az arra jogosultakkal közölhetők”. Az EESZT igazodik ehhez a kritériumhoz, hiszen a Térbe feltöltött adatok megismerésére jogszabály alapján kizárólag a kezelőorvosoknak, háziorvosoknak van lehetőségük; a jogosultságkezelés a rendszeren belül megfelelő technikai intézkedésekkel biztosított. Bizonyos adatkörökhöz, így a pszichiátriai, addiktológiai, szexuális úton terjedő betegséghez kapcsolható, vagy HIV/AIDS betegségére vonatkozó adatokhoz pedig ezen adatok különösen személyes és bizalmas jellege miatt alapvetően csak azok a kezelőorvosok férhetnek hozzá, akik az adott szakterületen dolgoznak. A gyógyszerészek emellett kizárólag meghatározott gyógyszerelési előzményekhez, receptekhez férhetnek hozzá a hatályos jogszabályok alapján.

 

Az Eütv. 25. § (2) bekezdése alapján továbbá „a betegnek joga van arról nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből”. Az előző garanciák mellett az EESZT rendszerében a titoktartáshoz való jog ezen eleme a Digitális Önrendelkezési Nyilatkozatok által biztosított. Minden betegnek lehetősége van elektronikus úton az EESZT Lakossági Portál felületen vagy személyesen bármely Kormányablakban korlátozni vagy akár teljesen megtiltani a Térben tárolt adataihoz való hozzáférést mind a kezelőorvosok, háziorvosok, mind a gyógyszerészek által.