Lázár: nem lezárt folyamat a béremelés az egészségügyben
A hódmezővásárhelyi kórházban egy kezdő szakorvos nettó jövedelme akár 580 ezer forint is lehet
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
A hódmezővásárhelyi kórházban egy kezdő szakorvos nettó jövedelme akár 580 ezer forint is lehet
Negyedszer gyógyulhatnak Magyarországon a lelki sebeket és fizikai sérüléseket szenvedett ukrán katonák.
Ónodi-Szűcs Zoltán jelezte, hogy a sztrájktárgyalók és stratégiai partnereik követeléseit továbbítja a kormány felé.
A Magyar Orvosi Kamara visszautasítja a RESZASZ tényeket elferdítő, megalapozatlan vádaskodását.
A mentők igényeit figyelembe véve választották ki a ruhadarabokat, melyeket a nyár végéig megkapnak a dolgozók.
Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjává választották Dr. Rihmer Zoltánt.
2019 februárjától a gyógyszergyártóknak a vényköteles gyógyszereket olyan biztonsági kóddal kell ellátniuk.
Tavaly 673 új tbc-s beteget jelentettek, míg az 50-es években tízezren lehettek betegek.
Az ápoltaknak április 6-ig kell átjelentkezni az ellátó intézmény helye szerinti településre.
A Down Alapítvány egy pályázati keretből csaknem 8,5 millió forint támogatásban részesült.
A leghátrányosabb helyzetben lévők tagdíjának emelése elfogadhatatlan a szervezet szerint.
A három ütemben, 2021-re megvalósuló beruházás során felépül egy új kórházi tömb, megújulnak az orvostechnikai berendezések.
Az új intézményben házi- és gyermekorvosi, valamint szakrendelők is működnek.
A kérdőívre adott válaszaival Ön is hozzájárul a hazai betegellátás színvonalának és biztonságának emeléséhez.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából állami díajakt és kitüntetéseket adományozott.
Több mint 250 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő EFOP támogatást nyert az intézmény.
A beruházások révén Európában is egyedülálló gyermekgyógyászati szakmakoncentráció, fejlesztés történik.
Keresik a módját, hogy hogyan lehetne emelni a bérét például a közalkalmazottként dolgozó alapellátóknak.
Ma dták át a Batthyány-Strattmann László-díjakat, Pro Sanitate-díjakat és Miniszteri Elismerő Okleveleket.
Március 15. alkalmából művészeti és egészségügyi díjakat adtak át kedden Budapesten.
Ónodi-Szűcs: projektcég alakul az új centrumkórház beruházásának lebonyolítására.
Az egyetem oktatóinak feladata, hogy a szaktudás mellett az emberi tisztesség alapjait is megtanítsák a fiataloknak.
Az új épületszárnyban helyet kap egy új szülészeti, gyermeksürgősségi és gyermekpszichiátriai osztály.
Ott is a vírus B típusa tarol, 282 ezren betegedtek meg a legfrissebb adatok szerint.
Közel egymilliárd forint uniós forrás jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására.
A debreceni orvos-szakmai igazgató mindig a biológiai és a pszichés megközelítés összefüggésének híve volt.
A hárommilliárdos fejlesztési forrásból lehetőség lesz egy világszínvonalú sebészeti robot beszerzésére is.
Az Igazságügyi Minisztérium a büntetés végrehajtásának elhalasztásáról rendelkezett.
Egyedülálló módon választották szét a koponyájuknál összenőtt ikerpár agyi ereit, ősszel folytatják a műtétsorozatot.
Orvosnak és nőnek adta ki magát, orvosi ügyeletet tartott, és betegeket látott el a Nógrád megyei Szirák községben.