A szakképzési reform igény jelentkezik a szakképzettek, a szakképzők és az állami fenntartó szervek részéről is ● Az emelt szintű újraélesztési ismeretek és a törzsképzési tanfolyam egy része a graduális képzésbe átemelhető ● A rendszeres, szakmai grémiumok által kialakított számonkérések bevezetése folytonosságot biztosít a szakvizsgáig ● A kompetencia szintek meghatározásával lépcsőzetesen biztosítható az egyre nagyobb önállóság megszerzése ● Egy elektronikus nyilvántartás megteremtése elenged
A 20. század végéig Magyarországon központosított, egységesen szabályozott szakképzésre nem volt lehetőség. A frissen diplomázott orvosok azonnal a szakirányukként választott osztályra kerültek, ahol leginkább csak a helyben dolgozó kollégák biztosították a szakvizsgához szükséges gyakorlati és elméleti felkészítést. 1999-ben innen indult meg egy immáron 20 éve tartó, számos módosítást megélt központi szakképzési rendszer kialakítás, amely eddig több-kevesebb sikerrel járt. Bár az intézményi feltételek és az akarat is adott egy egységesített, szabályozott képzési rendszerhez, mégis minden oldalról igen sok kritika éri, nagyrészt jogosan, a jelenlegi szisztémát.
Nagyon sok szakirány, számos képzőhelyen felismerte, hogy szabályozottság, minőségbiztosítás nélkül az eredmények sem lesznek kielégítőek, így házi reformokba kezdtek a szakorvosaik vezetésével. Ezzel együtt a szakképzésben résztvevőknél is megjelent arra az igény, hogy a képzésüket kompetens tutorok vezessék, meghatározott szabályok között, hogy a szakvizsgára már felkészülten, bizonyítható kompetenciával kerüljenek. Az utóbbi folyamat összefogásában jelentős szerepet játszott az akkor még Sipka Balázs által elnökölt Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ), akik a szakképzési reformjavaslataikkal megkeresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A jelenleg a szakképzést koordináló és finanszírozó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) részéről is megindult a szakvizsgára felkészítés folyamatának átalakítása.
A magyarországi szakorvos képzés gyökeres reformjának szükségessége immáron nem megkérdőjelezhető. A Magyar Orvosi Kamara által szervezett eddigi találkozók során azt tapasztaltuk, hogy a posztgraduális képzés reformjára komoly igény jelentkezik mind a rendszerben tanuló gyakornokok, mind a szakképzést finanszírozó állami szervek és mind a képzést biztosító szakorvosok részéről is. Láthatóan több, eddig egymástól elszigetelten készülő reformanyag került kidolgozásra (MRSZ, ÁEEK, szakmai grémiumok javaslatai, kórházak egyéni képzési javaslatai), ennek ellenére mégis hasonló probléma pontokat jelölnek meg és azokra sok esetben hasonló megoldási javaslatokat tesznek. A Magyar Orvosi Kamara felajánlja segítségét, hogy a fentebb említett tervek kidolgozóit és az egyes szakirányok szakorvosait és gyakornokait is bevonja a képzési reformba. Ennek kezdő lépéseként már megtörtént az első hivatalos találkozó az MRSZ új elnökével, Báthori Gergővel, illetve áttekintésre megkaptuk az ÁEEK reformtervezetét, melyet Tóth Ildikó tikár vezetésével több kamarai tag együttesen véleményezett.
Az átalakítás sikerességének egyik fontos kulcsa, hogy a jogszabályba foglalt átalakítások végrehajtása egy időben, országosan, mind a négy képzési régióra kiterjesztve, egységesen kerüljön bevezetésre. Így egy, a régiók és egészségügyi intézmények közt átjárható rendszert kaphatunk, mely garantálni tudja a minőségi kontrollt, amely nagyban növeli a standardok betartását és ezen keresztül a betegbiztonságot. Egy, a szakképzettek visszajelzéseit felhasználni tudó szakképzés mellett olyan előnyökre is számíthatunk, mint a fiatal gyakornok kollégák munkakörülményeinek javulása és a külföldre történő elvándorlás lassítása. Ugyanis kár lenne azt hinni, hogy csak alacsony kezdő orvosi bérek állnak az emigráció mögött. Komoly mozgatórugó a még mindig több helyen fellelhető feudalista szemlélet, a szakorvosok tudásféltékenysége, a manualitás megszerzésének korlátozottsága vagy éppen az elméleti tudás naprakész szintű hiánya.
Kivétel nélkül minden érdekelt anyagában megjelenik a posztgraduális képzésben szereplő tanfolyamok graduális képzésbe történő áthelyezése. Kezdő lépésként az eddig 2 hetet igénylő transzfúziós ismeretek megszerzése már az egyetemi képzésben került, hiszen senki nem vonja kétségbe, hogy az egy általános orvosi képzettséghez hozzátartozik. Hasonló indokokkal ugyan így szükség lenne a szintén 2 hetes emelt szintű újraélesztési ismeretek szigorló évbe történő illesztésére. A jelenleg kötelező törzsképzési tanfolyamként szereplő egészségügyi menedzsment, orvosi kommunikáció, fájdalomcsillapítás és palliatív ellátás ismeretanyagai részben már megtalálhatóak a graduális képzésben. Tanfolyamok helyett támogatandó lenne kiscsoportos foglalkozások keretében, a kommunikációs jártasság fejlesztése.
Ezzel hasonló fontosságú az orvosi munkavégzés miatti mentális és pszichés terhelés megnyugtató kontrollja. Segítséget nyújthat ebben a fiatal kollégáknak az önsegítő körök, Bálint-csoportok vagy mentálhigiénés kiscsoportos foglalkozások biztosítása. A kiégés elleni védelem megkezdése alapja lehet egy stabil, megküzdési stratégiákkal felvértezett szakorvos generáció képzésének. Utóbbi folyamatok segítségül szolgálhatnak a pályaelhagyás vagy a most még tabuként kezelt, az átlag populációnál magasabb arányú orvosi öngyilkosság prevenciójában.
Sarkalatos pont lehet a kötelező szakvizsga előkészítő és a további, eddig előírt tanfolyamok megszüntetésének kérdése. A szakképzésből történő kiemelésük nem szerencsés, hiszen azok jelenleg is lehetőséget biztosítanak az elméleti konzultációra a szakorvosok és a rezidensek között. Azonban maga a jelen képzési forma (pl. frontális oktatás előadásokkal) átgondolásra szorul és kiegészítendő lenne gyakorlati készségek átadásával is például a „skill” laborokban.
A jelenlegi szakképzés legégetőbb problémái, melyek rövid időn belül megoldást kívánnak, a következők:
● Szakvizsgára bocsáthatóak úgy az orvosok, hogy a diploma átvétele és a szakvizsga időpontja között semmilyen szervezett számonkérésben nem vesznek részt.
● Meghatározott kompetencia szintek teljes hiánya a szakképzés időtartama alatt.
● A szervezett visszajelzés teljes hiánya mind a szakorvos-gyakornok, mind a gyakornok-szakorvos irányokban.
● A betegekkel történő találkozások, az elvégzett beavatkozások elektronikus formátumú rögzítésének és a felügyelő szakorvos által történő hitelesítésének teljes hiánya.
A korábban részletezett szakképzési idő csökkentés során felszabaduló heteket a rendszeres számonkérésekre történő felkészülésre és lebonyolításra, valamint a rendszeres tutor-gyakornok találkozók, személyes visszajelzések biztosítására érdemes fordítani. A kompetencia vizsgáknak tekinthető számonkérések bevezetése szakmánként eltérő lehet, abban a négy egyetemi grémiumnak kell egyeztetnie. A cél nem az, hogy esetlegesen a rész kompetencia vizsga letételével a szakképzést befejezettnek tekintse a szakorvos jelölt, hanem ez egy folyamatot biztosítson a szakvizsgáig. Mindezekkel együtt fontos, hogy az adott tevékenységeket a szakorvos jelöltek továbbra is szakorvosi felügyelettel láthassák el. A szakvizsga előtt a szakorvos jelölt csak és kizárólag kontroll alatt végezhet bármilyen munkát, azonban a beszámoltatás és felügyelet módja különböző lehet. Előzetes vagy utólagos, telefonos vagy személyes referálás, esetleg közvetlen felügyelet formájában, ami szakirányonként szintén meghatározandó.
Támogatandó a szakképzés dokumentálásának, a tutorok és gyakornokok közötti rendszeres találkozók teljes, papíralapot nélkülöző, online formátumú megteremtése, mely számos előnnyel járna. Jelentősen csökkenne a gyakornokok adminisztratív terhe, visszakereshetően elérhető lenne, nem igényelne a jelenlegihez hasonló méretű irodai apparátust a szakképzési központokban, csökkentené a gyakorlatok letöltésével, a beavatkozások visszaigazolásával történő visszaéléseket, további fejlesztésre adna lehetőséget a statisztikai adatok kinyerésével, biztosítaná a képző intézmények akkreditációjának felülvizsgálatát, illetve növelné a szakképzésben résztvevő gyakornokok felelősségét a saját szakképzésük valós biztosításában.
Az éledező, az MRSZ által támogatott vezető rezidensi rendszer továbbvitele, az eddig megszerzett tapasztalatokból történő továbbfejlesztése számos előnnyel járhat. Sajnos a jelenlegi szakképzési rendszer arra sem készíti fel a gyakornokokat, hogy a későbbiekben mint szakorvosok, megfelelő kompetenciával adhassák tovább tudásukat, immáron a velük dolgozó gyakornokoknak. Európai trend az oktatói képességek fejlesztésének beépítése a
szakképzésbe, hasonlóan más kompetenciákhoz. A vezetői rezidensi rendszer lehetőséget biztosít az adott szakorvos és gyakornok csapat közötti rendszeres és szervezett kommunikációra, a csapatmunka erősítésére a gyakornokok között, a közös álláspont együttes kialakítási képességének megszerzésére.
Végül a fenti folyamat lebonyolításában és a gyakorlatba történő átültetésében elengedhetetlen szerepet fog játszani a szakképzést is súlyosan befolyásoló, azt jelentősen torzító hálapénz rendszerének a megszüntetése. Az orvosi szakma belülről történő megtisztulása elengedhetetlen feltétele lesz a jelenleg hűbéri elemeket mutató szakképzés reformjának. Mindezekkel együtt a befektetett munka már egy következő szakorvos generációnál a munkakörülmények és a betegellátás minőségének a javulásához fog vezetni. Ne feledjük, a jövőt most építhetjük!