Az Elnökség e két hónapra eső lényegi tevékenységének áttekintése előtt érdemes felfrissítenünk a 2022 novemberében történteket.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége végül november 2-án este kapta meg Takács Péter egészségügyi államtitkártól az egészségügyi rendszer átalakításáról szóló előterjesztést és a kapcsolódó törvényjavaslat-tervezetet. A MOK öt napot kapott arra, hogy írásban megtegye szakmai észrevételeit, így november 7-én küldtük el róla szóló véleményünket Takács Péter egészségügyi államtitkárnak, csatolva hozzá a Területi Szervezetektől beérkezett véleményeket. Az elnökség véleményének összegzésében ezt írtuk: „A MOK elnöksége üdvözli azt a tényt, hogy a kormányzat sokéves késlekedés után elkezdi az ellátórendszer érdemi átalakítását. Ugyanakkor változatlan az álláspontunk, hogy az egészségügy átalakítása csak komplex folyamatként értelmezhető, ahol egyszerre és összehangoltan történik a kapacitások, az irányítás és a működés átalakítása, amelynek része a finanszírozás, azaz a forráselosztás és az érdekeltségi rendszer, illetve a szakmai szabályozás újraszabályozása.

A jelen törvényjavaslatot csupán a szükséges reformoknak egy, elsősorban az irányítás átalakítására koncentráló elemének tekintjük, és változatlanul hiányoljuk az egészségügy fejlesztésének átfogó stratégiai javaslatát.  […]

A komplexitás hiányát jelzi, hogy jónéhány érdemi területtel nem foglalkozik a javaslatcsomag, holott például a köz- és a magán viszonyának rendezése nélkül az egészségügy problémái nem oldhatók meg. […] Ki kell mondani, hogy az egészségügy jelen erőforráshiányos állapotában, amely úgy a pénzeszközök, mind a humán erőforrás szűkösségét is jelenti

  • ilyen ütemezésű,
  • ilyen előkészítettségű

átalakítás egylépcsős bevezetése csak komoly ellátásbiztonsági kockázatok árán valósítható meg.

A tagi szervezetektől beérkezett javaslatok alapján a legnagyobb kockázatot

  • az alapellátási ügyeleti rendszer tervezett átalakítása,
  • az egy megye – egy kórház elv munkavállalói kiszolgáltatottsága, a bújtatott, díjazás nélküli vezényelhetőség bevezetése,
  • a nettó jövedelemvesztés lehetősége inflációs időszakban,
  • a közreműködés és személyes közreműködés generális tiltása jelent.

Itt is kiemeljük, hogy a teljesítmény mérését, ennek nyilvánosságát úgy intézményi és dolgozói szinten fontosnak tarjuk, de az alapbér ehhez kapcsolt csökkentését elfogadhatatlannak tartjuk.”

Két nappal később, november 9-én az államtitkár az országos elnökséggel konzultált az előterjesztéshez érkezett javaslatokról, mely megbeszélésen az álláspontok lényegében nem közeledtek, az államtitkár is kitartott az előterjesztésben leírtak mellett, és a MOK elnöksége is egyértelműsítette, hogy a teljesítménymérés bevezetésének  módját és ütemezését elsietettnek és nem kellően kimunkáltnak, az alapbér ehhez kapcsolt csökkentését pedig visszaélésekre módot adónak, a feudális viszonyrendszert megerősítőnek, egészében kontraproduktívnak tartja. 

November 15-én az orvosi kamara közleményt adott ki az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról, melyben megismételte és nyomatékosította korábban is kifejtett álláspontját: „A MOK elnöksége a magyar orvostársadalom széles körének bevonása, a vélemények összegzése után nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését, annak egyes, az ellátásbiztonságot és az orvoskollégák közellátásban maradását veszélyeztető rendelkezései miatt. […]”

Mivel az egészségügyi átalakítást előkészítő törvényről az államtitkárral való megbeszélés során közös nevezőre jutni nem sikerült, a korábban beadott kritikára és javasolt módosításokra pedig a Belügyminisztériumtól más, érdemi reakció nem érkezett, a törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lényegében változatlan formában nyújtotta be, a MOK elnöksége jogászok segítségét igénybe véve Módosító Indítványokat készíttetett.

November 29-én zajlott le a parlamenti Népjóléti Bizottság ülése, amelyen döntés született a MOK által javasolt módosítókról. Az ülésen a MOK részéről Kincses Gyula elnök és Álmos Péter alelnök vettek részt, Kincses Gyula hozzászólási lehetőséget kért és kapott. A vitát követően a Bizottság a MOK ellenzék által beadott módosítóit annak rendje és módja szerint egységesen leszavazta.

Mivel így a törvény érdemi előkészítésében a MOK nem kapott lehetőséget, a véleményezés során felsorolt kifogásainkat, jelzett kockázatokat a tervek módosítása nem követte, az általunk készített módosító javaslatokat a felkért államtitkár nem terjesztette be, azokat – miután mégis a Bizottság elé kerültek – ott a kormányzati többség leszavazta, a jelzett, fájdalmas pontok többségének megváltoztatására még csak ígéretet sem kaptunk, a MOK a tagság véleményének és felháborodásának kiküldött kérdőívben való felmérésével megkezdte a tiltakozás, nyomásgyakorlás előkészítését. 

December

A kiküldött kérdőívre december 1-e és 6-a között érkezhettek válaszok, azt összesen 8366-an töltötték ki. A rendkívüli közgyűlés összehívásának támogatottsága a nem a  közfinanszírozásban dolgozó kollégáink között 90% feletti, a közfinanszírozott ellátórendszerben dolgozók között 95% feletti volt. A válaszadók közül az ügyeletben részt vevő orvosok között a szakellátók 80% felett, az alapellátók és fekvőbeteg-ellátók csaknem 85%-ban mondanák fel az önként vállalt ügyeleti, illetve műszakos túlmunkát. Ez összesen 3863 orvos. A válaszadók közül letétbe helyezné a felmondását az alapellátásban dolgozók csaknem 61%-a, a fekvőbeteg-ellátók csaknem 53%-a, a szakellátók csaknem 47%-a. A válaszadók száma és a véleménynyilvánítások alapján a MOK elnöksége úgy döntött, kezdeményezi a rendkívüli Országos Küldöttgyűlés összehívását. 

December 1-én levélben kerestük meg Pintér Sándor belügyminisztert a praxisok rezsitámogatása ügyében. Levelünket így kezdtük: „2022. szeptember 14-én levélben fordultunk dr. Takács Péter államtitkár úrhoz, miután vállalkozó háziorvos és fogorvos kollégáink kétségbeesett megkereséseket intéztek irányunkba, és segítségünket kérték, mert lehetetlennek látják a várható nagymértékű közüzemi díjemelkedés kigazdálkodását a jelenlegi praxisfinanszírozásból. Levelünkben javaslatot tettünk, hogy azonnali lépésként a rezsitámogatás (háziorvosi és fogorvosi) korábbi bővülését folytatva egységesen növelje 640 ezer forintra a NEAK az ezen soron folyósított támogatás összegét. Egyidejűleg javaslatot tettünk arra, hogy az államtitkárság és az Országos Kórházi Főigazgatóság mérje fel a praxisok közüzemi díjainak valós emelkedését, és dolgozzuk ki közösen a rezsitámogatás olyan mértékű bővítését, ami minden helyzetben biztosítja a biztonságos betegellátás feltételeit. Levelünkre azóta nem érkezett érdemi válasz, bár azóta is egyre több visszajelzést kaptunk a kollégáktól arra vonatkozólag, hogy mindeközben a növekvő rezsiköltségek problémát okoznak a praxis fenntartásában”. Ezután ismertettük az alapellátók körében a rezsidíjak kapcsán végzett felmérés eredményeit; javasoltuk a praxisfinanszírozás emelése mellett az IPA elengedését tekintettel az ellátott közfeladatra; kértük, hívja fel az önkormányzatok figyelmét arra, hogy az egészségügyi alapellátás szolgáltatásának mindenkori biztosítása jogszabály szerinti kötelességük, valamint segítségét ahhoz, hogy közfeladatot ellátó vállalkozásokként az alapellátó szolgálatok az önkormányzatok döntésétől függetlenül szerződhessenek önállóan a közüzemi szolgáltató cégekkel az így kedvezményesebb díjszabású szolgáltatásra. Érdemi válasz azóta sem érkezett. 

Szintén december 1-én az elnök és az országos hivatal vezetője, Farkas Gergely a Tolna Megyei Területi Szervezetnél tett látogatást, ahová meghívták az elmúlt öt évben végzett, a vármegyében dolgozó fiatal orvosokat is. December 2-án, pénteken az elnök Varga Tamással, a MOK Szakorvosjelölti Csoportjának vezetőjével együtt a licencképzés továbbfejlesztéséről és az egészségügyi szakmai továbbképzés rendszeréről egyeztetett dr. Kásler Miklós miniszterelnöki biztossal.  

Ezen egyeztetést követően december 6-án küldte el a MOK Szakorvosjelölti Csoportja levelét Kásler Miklósnak a kompetenciaalapú szakorvosképzésről, melyben áttekintették a szakorvosképzés jelenlegi problémáit, és javaslatokat tettek annak megfelelő módosítására: „Jelenleg a szakorvosképzés minősége nagy variabilitást mutat attól függően, hogy a rezidens milyen szakterületen és hol folytatja szakképzését. […] Kis intézményekben kevés a szakorvos, a magas munkaterhelés mellett sokszor nincs idő és energia az oktatásra, a fiatalok sokszor nem orvosi kompetenciát igénylő adminisztratív munkatársakként vannak kezelve, a külső gyakorlatokra csak papíron vannak elengedve, az intézményen belüli humánerőforrás-hiányt elsősorban a fiatal generációval próbálják orvosolni a szakképzés kárára. […] Mi a megoldás? Minőségbiztosítás, kontroll és motiváció! […] Csak olyan osztályokon folyhasson képzés, ahol megfelelő tutor-rezidens arány biztosítható, aktív betegellátás folyik, bizonyos évenkénti beavatkozást/műtétet végeznek, valódi képzés tud folyni. [T]udomásunk szerint a rezidensek elektronikus nyilvántartó rendszere képes lenne egy feedback-visszajelzést kezelni a rezidensek részéről, így valós időben kaphatnánk információt a különböző képzőhelyeken nyújtott oktatás színvonaláról, ezen információ birtokában a rezidensek könnyebben dönthetnének, mely intézményt választják az adott képzési elem helyszínéül. Az intézmények között verseny alakulhatna ki, amely az oktatás minőségét előre vinné.”

Szintén december 6-án küldtük el Kásler Miklósnak a Licencvizsgákról szóló, a miniszterelnöki biztos kérésére készült áttekintő, összefoglaló, vázlatjellegű feljegyzésünket: ebben összefoglaltuk ezek lehetséges alkalmazási területeit, előnyeit és feltételeit. 

Kincses Gyula elnök december 6-án a Magyar Orvosokért Alapítvány Kuratóriumi ülésén, december 8-án az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének kerekasztal-beszélgetésén vett részt. December 7-én a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezet kiterjesztett elnökségi ülésére kapott meghívót, ahol köszöntötték a kamara új tagjait, a rezidenseket is, valamint az „Egyes egészségügyi tárgyú törvények” módosításának várható hatásairól folytattak megbeszélést.

December 9-én, miután addigi jelzéseink eredménytelenek maradtak, levélben kértük Novák Katalin köztársasági elnök asszonyt, hogy a törvényt ne írja alá, azt küldje vissza az országgyűlésnek: „Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony! Az Országgyűlés által 2022. december 7-én elfogadott Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény sérti az orvosi hivatás gyakorlásának szakmai szempontjait, elválasztja egymástól a beteget és az orvosát. Felmérésünk szerint a törvény azzal fenyeget, hogy számos orvost elveszít a közellátás, ezért arra kérjük Önt mint a közjó, és így a betegbiztonság felett is őrködő Államfőt, hogy további megfontolásra és kimunkálásra a törvényt küldje vissza az Országgyűlés elé”. Mint tudjuk, nem tette meg. 

December 13-án Kincses Gyula elnök informális egyeztetetést folytatott Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatóval, majd a hevesi megyeszékhelyre látogatott az egri „Körzeti Kávéház” összejövetelére, ahol a háziorvosi ellátásban bekövetkező változások kapcsán tartottak megbeszélést. 

December 15-én a köztársasági elnök hivatalvezetőjével, Ekler Gergellyel az egészségügyi tárgyú törvények és végrehajtási rendeleteinek módosításával járó társadalmi és szakmai kockázatokról konzultált. Az országos elnökség december 14-i ülésen döntött arról, hogy – összhangban az etikai ügyek kezelésének programunkban szereplő transzparensebbé tételével – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által megadott formában (név, etikai büntetés ténye, jogerőre emelkedés és elévülés ideje) bekérik az adatokat az etikai bizottságoktól, és ezt az összegzést ellenőrzésre megküldik a NAIH-nak.

December végén 5 munkanapos, karácsonyestére eső véghatáridővel kapta meg a kamara a törvényhez kapcsolt újabb rendeleteket véleményezésre. A határidő vége előtt két nappal, december 22-én a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnökségének több tagja Takács Péter egészségügyi államtitkárral folytatott megbeszélést a fenti rendeletekről. Az eseményt bárki élőben követhette a kamara közösségi oldalán keresztül. Noha az álláspontok néhány kérdésben ezúttal is közeledni látszottak, a MOK képviselőinek több érvét és észrevételét az államtitkár megfontolni látszott, zárásként viszont elmondta, a „nyomdai határidők” miatt a rendeleteket tartalmazó Közlöny már a nyomdában van, a leadott anyag legfeljebb utólag, újabb rendeletek útján módosítható.

Ezzel együtt a kamara a rendkívül szoros és az ünnepekre való készülődést ignoráló határidő ellenére megfeszített munkával elkészített „Az egészségügyi rendszer átalakítását szolgáló törvény végrehajtási rendeleteinek tervezetéről” írt elnökségi, területi szervezeti véleményeket, valamint a háziorvosi csoport meglátásait másnap, a határidő lejárta előtt egy nappal elküldte Takács Péter államtitkárnak.  Az elnökség által egybeszerkesztett bevezető és részletes vélemény 15 oldalt, a területi szervezetek csatolt véleményei további 100-at tettek ki. –

A bevezetőben ezt írtuk: „Általános véleményünk: a tervezet jelen formájában és szándékaiban bevezetésre alkalmatlan, számos ponton veszélyezteti az ellátásbiztonságot, szűkíti az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét, hozzájárul a munkaerő-elvándorláshoz és alkotmányossági kérdéseket is felvet. Mindenekelőtt meg kívánjuk jegyezni, hogy az egészségügyi rendszer működésének és finanszírozási alapjainak ilyen mértékű átalakítása, az azzal kapcsolatos aggályok és megválaszolatlan kérdések olyan ellátásbiztonsági és betegbiztonsági kérdéseket vetnek fel, melyek megnyugtatóan bizonyosan nem rendezhetőek a társadalmi egyeztetésre rendelkezésre álló, adventi időszakra eső 5 munkanap alatt. […] Összességében továbbra is határozott véleményünk, hogy az egészségügy átalakítása hatalmas horderejű, a magyar társadalom jövőjét nagyban meghatározó, évtizedekig tartó projekt. Nem vezényelhető le a társadalom és a szakma érdemi bevonása és egyetértése nélkül, rohamtempóban, pusztán néhány napos véleményezési határidővel kiadott, az egész átalakulást csak töredékeiben megjelenítő, alig indokolt törvények és rendeletek segítségével. Noha fentiek szerint az átfogó terv, az azt megalapozó hatástanulmányok és adatok ismételt kéréseink ellenére továbbra is ismeretlenek számunkra, az eddig megismert törvényi és rendeleti változások alapján az alábbi kép látszik kirajzolódni: – A GDP arányában a hasonlóan fejlett országokkal összehasonlítva eddig is alulfinanszírozott egészségügyi rendszerre, közellátásra továbbra sem kíván a kormány érdemi többlet költségvetési forrást biztosítani. Enélkül pedig mind az átalakulás, mind a további működés, de különösen a fejlődés és fejlesztés elképzelhetetlen. – Az egyre nehezebben elérhető ellátások, növekvő várólisták, az ezek okozta növekvő lakossági elégtelenség, egészében a rossz hatékonysággal és mind nagyobb hiányosságokkal működő egészségügyi rendszer hibáinak elfedését a kormányzat nem utolsósorban az egészségügyi dolgozók jogainak csorbításával képzeli el. Motivációval megnyerhető, szabadon vándorló munkaerő helyett vezényléssel és kilátásba helyezett szankciókkal kívánják a humánerőforrás-hiányt orvosolni, a hatékonyságot növelni. […] – Az Eszjtv. szellemében megszavazott salátatörvény és a most megkapott rendelettervezetek egy, az orvosi mentalitástól idegen, utasításos rendszer képét vetítik fel, amely nem innovációbarát, nem motiváló, és az eredeti szándékkal ellentétben többeket a közellátás – illetve a szakképzési rendelet miatt az ország – elhagyására fog ösztönözni. – Szakdolgozók nélkül nincs működő egészségügy, ennek alapfeltétele a szakdolgozói béremelés. – Mindezek – a megmaradó forráshiány, növekvő munkaerőhiány, az átláthatatlan átalakulás okozta kétségek, bizonytalanság – együtt a közellátás, és részben már a magánellátás további romlásával, a betegbiztonság további csökkenésével járnak majd, még nagyobb elégedetlenséget eredményezve, politikai kockázatot hordozva. Fenti okokból a Magyar Orvosi Kamara a jelen rendeletek változatlan formában történő bevezetését támogatni nem tudja, a rendelettervezeteket nem fogadja el, annak átdolgozását kéri. Az Önök munkáját segítve megküldjük javaslatainkat, melyek számos gyakorlati hibára, elkapkodott és átgondolatlan előkészítésre mutatnak rá. Határozottan kérjük a törvény és rendeletek bevezetésének halasztását, az érdemi társadalmi és szakmai konzultáció lefolytatását, ezen belül az átfogó koncepció és a hatástanulmányok megismerhetőségét. Véleményünk szerint csak így képzelhető el egy betegközpontú, a betegbiztonságot előtérbe helyező, transzparens, tanuló, és a változó körülményekhez adaptálódni tudó egészségügy kialakítása.”

A két ünnep között a kamara vezető tisztségviselői hivatalos eseményen, megbeszélésen nem vettek részt.

 

Január

A megjelent Közlönyben a rendeletek egyetlen kivétellel az eredeti, változatlan formájukban jelentek meg. A kimaradó rész a csak a magánegészségügyben dolgozó orvosokat továbbképzés ürügyén a közellátásba visszakényszerítő, nagy port verő passzus volt. Mindezek mellett a lefolytatott nyilvános véleményadás, a határidőre elkészített 15 + 100 oldalas, részletes kritika ellenére a Kormány oldalán az észrevételt tett szervezetek közé a Magyar Orvosi Kamara nem került fel. 

Január 4-én az országos elnökség idei első ülésén határoztunk arról, hogy január 11-re összehívjuk a Területi Szervezetek Tanácsának ülését, ahol döntés születhet a rendkívüli Országos Küldöttközgyűlés megtartásáról.

Január 11-én a MOK Területi Szervezetek Tanácsának ülésén így a megbeszélés fő témája a rendkívüli Országos Küldöttközgyűlés előkészítése volt, melyet a megszületett döntés értelmében 2023. február 4-én, délelőtt 10 órára hívtak össze a budapesti Aquaworld konferanciatermébe.

Ettől kezdve az elnökség munkájának legjelentősebb részét a rendkívüli OKGY előkészítése, kommunikációja, anyagainak megírása kötötte le. 

A január 18-i elnökségi ülésen meghallgatták az Országos Etikai Bizottság elnökének, Böszörményi-Nagy Gézának a beszámolóját, aki jelezte, hogy az OEB február 16. és 18. között Etikai Konferenciát rendez. Döntöttek a MOK Lapkiadó Kft. és dr. Máté-Horváth Nóra ügyvezető között létrejött szerződések módosításáról, valamint meghatározták a február 4-i Országos Küldöttközgyűlés előkészítéséhez kapcsolódó további teendőket. 

Az OKGY előtti héten, január 27-én még két levelet küldtünk el Takács Péter államtitkárnak. Egyet a teljesítményindikátorok bevezetésével kapcsolatban, melyben egyebek közt ezt írtuk: „[...] a Magyar Orvosi Kamara elnökségének véleménye változatlan. Magát a teljesítmény mérését, értékelését támogatjuk, de ● csak egy hosszabb, alaposabb előkészítés és tesztidőszak utáni konszenzusos bevezetéssel tarjuk megvalósíthatónak, valamint ● változatlanul elfogadhatatlannak tartjuk az alapbér negatív eltérítését. […] Többször hangoztatott alapelvünk, hogy a teljesítményértékelés hasznos célja nem a dolgozók fegyelmezése vagy ösztönzése, hanem az ellátás minőségének és eredményességének, a betegbiztonságnak a javítása. [T]öbb szervezettől is érkezett olyan vélemény, hogy amíg az intézményekben súlyos erőforráshiányok (szakember, általános asszisztencia, konzíliumlehetőség stb.) vannak, addig »nem kiragadott pontszámok alapján kell elverni a kisembereken a port a rendszerszintű hibák miatt.« […] Összegzésül: A megküldött anyag jelen formájában kidolgozatlan, nem egységes, alapvető koncepcionális hibákat tartalmazó, a napi gyakorlatban nem alkalmazható. Amennyiben részleteiben már jobban kiforrott és az európai standardoknak és jógyakorlatoknak megfelelő, modern értékalapú szemléletet tükröző koncepció születik, akkor szívesen részt veszünk ennek elvi, rendszerszintű kialakításában és finomhangolásában.” 

A másik levél apropóját az adta, hogy – remek időzítéssel – a kamara vezetőségéhez a Belügyminisztériummal kötendő Stratégiai Együttműködési megállapodásra való meghívás érkezett. Ezt jogászainkkal áttekintve a kamarát eddig is megillető véleményezési és betekintési jogokhoz képest érdemi előrelépést, többletet nem találtunk.  Tartalmazott azonban egy – a MOK alapelvei közzé tartozó transzparenciát alaposan megnyirbáló – titoktartási megkötést, mely szerint a velünk megosztott anyagokat szigorúan bizalmasan kell kezelnünk. A válaszként született levél – megtartott elveinknek megfelelően minden más megállapodásunkkal és hivatalos levelezésünkkel egyetemben – honlapunkon megtalálható, olvasható. Itt csak a végét idézzük: „A Magyar Orvosi Kamara változatlanul érdekelt a szakmai együttműködésben, az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának és minőségének javításában, de számunkra a szakmai partnerség, az együttműködés a fontos, mely nem PR-jellegű megállapodáson, hanem közös szándékon és munkán múlik. A Magyar Orvosi Kamara 2023. február 4-én tartja rendkívüli küldöttközgyűlését, ahol az orvostársadalom megfogalmazza rövid távú követeléseit és hosszú távú javaslatait. Amennyiben ezekről az OKGY után érdemi és eredményes párbeszéd indul meg, úgy ennek kerete lehet a stratégiai partnerségi megállapodás megkötése. Előzetesen itt is jelezzük, hogy az egyik legfontosabb alapelvünkből, a transzparenciából nem tudunk és nem akarunk engedni, ezért ahhoz ragaszkodni fogunk, hogy minden leírt véleményünk a későbbiekben is nyilvános legyen a megállapodás megkötése után is.”

Február 4-én sor került a rendkívüli Országos Küldöttgyűlésre, melyen a megjelent küldöttek elfogadták az országos elnökség által előterjesztett határozatokat, köztük a követeléseink teljesítése, az egészségügy érdemi átalakítása érdekében megindított nyomásgyakorlással. Az ott történtek, az elfogadott dokumentum és annak háttéranyaga a lap további részében olvashatóak. 

Másnap, szintén rendkívüli sajtótájékoztató keretében az államtitkár mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot a MOK „teljesen váratlan pálfordulása” miatt.

Mint láthattuk, megdöbbenésre az égvilágon semmi oka nem volt. 

A MOK mindössze következetesen ragaszkodott elveihez, és levonta a következtetést az eddigi „tárgyalások és egyeztetések” eredményeiből. 

A továbbiakban minden kollégánk, bajtársunk segítségét kérjük a megkezdett harc sikeréhez! Amíg követeléseink nem teljesülnek, senki ne írjon alá alapellátási ügyeleti szerződést, a letétbe helyezett ÖVT-felmondásokat vagy teljes szerződésfelmondásokat a Területi Szervezetek gyűjtik! A szükséges jogi dokumentumok megtalálhatóak a MOK honlapján, illetve az Orvosok Lapjával együtt is megérkeznek Önökhöz – hozzátok. 

„Ahol akarat van, ott út is van”, mely egy jobb magyar egészségügyhöz vezet!