Kedves Kollégák!

Eltelt egy év a 2019. évi Országos Küldöttközgyűlés óta, amelyen a Magyar Orvosi Kamara megújult, és új országos elnökséget választott. Azok a pillanatok és napok az örömmel vegyes meglepetés napjai voltak. Tudtuk, hogy mit szeretnénk, tudtuk, hogy ezért kell dolgoznunk, de amikor belekezdtünk, nem sejthettük, hogy milyen nehéz év vár ránk. 

Ez az év nemcsak a mi számunkra, hanem az orvostársadalom, az ország és az egész világ számára kihívásokkal teli, nehéz és bizonytalan év volt. A COVID-pandémia nemcsak megrengette a társadalmat és különösképpen az egészségügyet, hanem egyúttal rávilágított annak szükségességére, hiányosságaira, problémáira.

Ma egy éve, hogy lehetőséget adtatok arra, hogy a programunknak megfelelően elindítsuk a Magyar Orvosi Kamarát a megújulás útján. Köszönjük a lehetőséget, és reméljük, hogy nem éltünk rosszul vele!

Azt mondtuk, hogy szerethető, a tagságért dolgozó kamarát szeretnénk, amelyben közösen határozzuk meg céljainkat, amelyek érdekében együtt dolgozunk. 

Egyik vezérelvünk a transzparencia volt, az átlátható, nyomon követhető irányok és döntések megléte. Egy olyan, a betegbiztonságot garantáló, korszerű, hálapénzmentes egészségügyért dolgoztunk, amelyben az orvosok egy munkahelyről, önkizsákmányolás és családjuk elhanyagolása nélkül tudják megteremteni a hivatásunk presztízsének megfelelő megélhetés anyagi feltételeit.

Azt ígértük, hogy kihozzuk az árnyékból a MOK-ot, és az egészségpolitika jelentős tényezőjévé tesszük, a hangsúlyt a szakmai-etikai kérdésekre, a hálapénzmentes gyógyítás feltételeinek kialakítására helyezve.

Ebben az eseménydús, kihívásokkal teli évben ígéretünknek megfelelően sikerült a kamarát az egészségpolitika fő sodrába emelni, tényezővé tenni. Aktívan jelen vagyunk az egészségügyi közéletben, figyelnek ránk. Résztvevők, nem pedig nézők vagyunk az egészségügy átalakításában, a járványkezelés kérdéseiben. Számos javaslatot tettünk, és ezek nagy része befogadást is nyert.

A kollégáknak erkölcsi biztonságot, támaszt adó etikai állásfoglalást adtunk ki Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához COVID-19-pandémia idején Magyarországon címmel.

A belső működés átalakításában lépésről lépésre tudunk haladni. Megszűnt az addigi elnökközpontú kommunikáció. Sikerült elérni, hogy a közvélemény előtt is egyértelmű legyen, hogy a MOK élén nem egy ember, hanem egy testület van, önálló és reményeink szerint szerethető, egyéni arcokkal.

Javult a belső kommunikációnk is, mert – elsősorban a saját felületeinken keresztül, de – sokkal aktívabb a kommunikációnk a tagsággal, még akkor is, ha ez elsősorban az elektronikus felületekre koncentrálódik. Ott viszont aktívan, párbeszédjelleggel vagyunk jelen.

Megkezdődött a honlapunk megújulása, elsősorban tartalmában. Fontos változás, hogy az ígért transzparencia jegyében minden állásfoglalásunkat és hivatalnak vagy hatóságnak küldött levelünket nyilvánosságra hozzuk, kitesszük a honlapra és a MOK FB-csoportba.

A belső működési-szervezeti átalakításának fontos eleme a munkacsoportok alakulásának támogatása. Ez lehet az alapja az aktív munkának, a megújult, tematikusan szerveződő működésnek, de ehhez a tagság aktivitására van szükség, az elnökség ehhez csak a kereteket tudja biztosítani. 

Ez a megújulás elindult, de még mindig szűk az aktív mag, nem elég „pezsgő” a kamarai élet, nem elég decentralizált a működés, nem sikerült megfelelően aktiválnunk a helyi szervezeteket, a helyi életet. Pedig az erős kamara feltétele az erős helyi szervezeti élet.

Az év legjelentősebb eseménye az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény megalkotása. A törvény teljesíti a két legfontosabb vállalásunkat: a tisztességes, a MOK javaslatának megfelelő bér elérését és a hálapénz kivezetését. Ugyanakkor ezt számos elfogadatlan feltétellel kaptuk, ami nagy és érthető ellenállást váltott ki. Az egyeztetések során – az orvostársadalom hangjának segítségével – számos kritikus pontot sikerült „szögletre mentenünk”, érdemi korrekciót elérnünk. Kiemelten igaz ez a kirendelésre. A törvényről és rendeleteiről ebben a lapszámban részletes véleményt olvashattok.

Nehéz, kihívásokkal teli évet zárunk. Köszönjük mindenkinek a járvány elleni védekezésben nyújtott áldozatos munkáját. 

Azt gondoljuk, egy éve jó úton indultunk el, és folytatjuk, de ez csak együtt sikerülhet! Ehhez erősebb helyi kamarai élet kell, és arra kérünk benneteket, ebben legyetek partnerek!