A december végén megjelent jogszabályváltozások, így a fix díj elvonása és az új indikátorrendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését. A rezsiköltségeink nőnek, az anyagköltségeink szintén havonta emelkednek, miközben az állami térítés csökken. Ki marad így benne a rendszerben?

Még december végén szóltunk róla, hogy élesednek a kritikáink az egészségügyi tervekkel kapcsolatban, és a tárgyalások nem feltétlenül abba az irányba mutatnak, amelyről korábban szó volt. Ezek a változások pedig sajnos be is következtek.

A Belügyminisztérium honlapján december közepén több rendelettervezet jelent meg, amelyek az egészségügyi ellátás jelentős változását hozták magukkal minden területen. A nagy nyilvánosság egyhetes véleményezési határidőt kapott – éppen szentestéig –, így a Magyar Orvosi Kamara is élt a lehetősséggel, és egy több mint 100 oldalas viszonválaszban kifejtette a tervekkel kapcsolatos kritikáit. Később az egészségügyért felelős államtitkár egy majdnem háromórás beszélgetésen konzultált a Kamara elnökségével, ahol számos fontos kritika elhangzott a jogszabálytervekkel kapcsolatban. Többek között szóba került az új rendszer kockázata és az alapellátó fogorvosok megemelkedett rezsije is. Mindazonáltal az év utolsó napján a Magyar Közlönyben megjelentek a végleges jogszabályok, amelyek semmilyen szempontunkat nem vették figyelembe, ugyanakkor már 2023. január 1-jétől hatályossá váltak.

Mi változik a fogászat területén? Itt szuperteljesítmény-rendszer!

A közfinanszírozott fogászatok területére vonatkozóan egy szuperteljesítmény-rendszert alakítottak ki, amely magába foglalja az eddigi fejkvótaalapú bázisfinanszírozás összegének új helyre csoportosítását: belekerül a teljesítményfinanszírozási kasszába, így – az iskolafogászatokat leszámítva – egy magasabb teljesítményfinanszírozási rendszer jön létre.

Ennek köszönhetően – és az átlagfinanszírozás 2023. február 1-én történő megszüntetésével – a sokat emlegetett pont-forint finanszírozás nőni fog. A havi finanszírozás összeg sokkalta jobban függ majd az időszakosan leadott teljesítménytől, és kevés lesz a megmaradó fix elem. A rezsitámogatás és a bértámogatás összegei maradnak a fix elemek, amelyek aligha lesznek elegendőek a rendelő működtetésére egy nyári szabadság alatt.

Fogászati indikátorrendszer

Az új jogszabály bevezeti az indikátorrendszert a fogászat területén, amely mind a felnőtt, mind a gyermekfogászatok esetében négy indikátorral dolgozik majd. Az új rendszerben többek között figyelembe veszik majd a szűrésen megjelentek arányát, a két éven belüli újratömés vagy tömött fog húzásának gyakoriságát is.

Régóta nagy kívánalom a minisztérium és a kormányzat részéről, hogy a fogászati teljesítmény jobban mérhető legyen. Ehhez a különböző indikátorok stabil alapot tudnak adni, mivel számos jó nyugati példát ismerünk erre. Ugyanakkor ilyen formában, azaz hogy csak az orvosnak van felelőssége, és a beteg bármit megtehet szankciók nélkül, az egész nagyon torzított hatással jár majd. Ha a beteg nincs motiválva az egészséges életmódra és a helyes szájápolásra, az orvos lehet akár a legjobb is, a tömés készülhet a legjobb anyagból, de a fog két éven belül alá tud szuvasodni.

A Kamara javasolta, hogy egy három hónapos inkubátorperiódussal vezessék be a rendszert, ahol megfigyelhetjük, hogyan működnének az indikátorértékelések. A javaslatunkat azonban nem fogadták el. Úgy gondoljuk, hogy a mostani rendszer inkább csak papíron fog működni, de lényeges előrejelzésre nehezen lesz alkalmas a jelenlegi formájában.

Az összehívott rendkívüli küldöttközgyűlés

A jogszabály változások az egész orvostársadalomban felháborodást keltettek. A mi helyzetünkhöz hasonlóan a háziorvos kollégák új indikátorrendszere is veszélyezteti a folyamatos működést, illetve a negatív béreltérítés lehetősége is aggályokra adott okot a kórházi kollégák körében. A Magyar Orvosi Kamara az alapszabálynak megfelelően egy rendkívüli küldött közgyűlést hívott össze február 2-ára, ahol meg tudtuk vitatni a mostani helyzet adta lehetőségeket, és az orvosok nevében reagálni tudtunk a döntésekre.

A küldöttközgyűlés is hangsúlyozta, hogy nem a kormányzattal van problémája, hanem a jelenlegi egészségügyi jogszabályokkal. Ennek megfelelően az elfogadott alapelveink között szerepel, hogy egy valós társadalmi szolidaritáson alapuló egészségpolitikára és korszerű szerkezetű, innováció befogadásra alkalmas, többszektorú egészségügyi rendszerre van szükség. A magyar egészségügynek a szakmai és etikai szabályokon alapuló átlátható működésen kell alapulnia, amely biztosítja a humán erőforrást megőrző szabályozási környezet, és pályaképet nyújt a benne dolgozók számára.

A fogászati alapellátást tekintve a küldöttközgyűlés elfogadta, hogy ismertetjük a kormányzattal az alapellátással kapcsolatos problémákat. Egyrészt jeleztük, hogy az utóbbi évben a fogászati ellátás költségei folyamatosan emelkedtek, a rezsiköltségek a rendelőkben is az egekbe szöktek, miközben a források szűkösek maradtak. Felhívtuk rá a figyelmet, hogy biztosítani kell az alapellátás működési feltételeit, az elszálló rezsiárak kifizethetőségét, és ezt nem szabad kockáztatni nem kipróbált új finanszírozás erőltetett bevezetésével. Másrészt jeleztük, hogy kérjük a fix díjak visszaállítását, a bázisfinanszírozás megtartásával.

Látni kell, hogy a kormányzat döntés előtt áll, és nem akarja érteni: ugyanabból a finanszírozásból, ugyanannak a tortának a különböző késekkel történő felosztásából nem lesz több pénz. Ebből nehéz ugyanazt a térítésmentes szolgáltatási csomagot biztosítani a lakosság számára. A rendszerbe több pénzt kell rakni, nagyobb átláthatóságot kell biztosítani, hogy a közfinanszírozott fogászati ellátás továbbra is működni tudjon a mostani színvonalon. Ha ez nem történik meg, akkor a színvonal jelentősen csökkenni fog, és a betegek hozzáférése is jelentősen csorbul majd, mert kevesebb kolléga marad a rendszerben. Még több lesz a tartósan betöltetlen praxis. Ki marad így a rendszerben?

Az orvosok és a MOK küldöttközgyűlése ezt nem szeretné, ezért kérte a küldöttközgyűlés a kormánytól, hogy hallgassa meg a problémákat, és egyeztetést követően módosítsa a jogszabályokat.

A küldöttközgyűlésen határoztunk arról is, hogy ha az általunk kritikusnak gondolt problémákat nem javítják, akkor a kórházi orvosok felmondják az önként vállalt túlmunkát, a háziorvosok nem vesznek részt az új alapellátási ügyeletben, az alapellátók pedig letétbe helyezik a felmondásukat.

Kormányzati reakció

A küldöttközgyűlésen hozott határozatokra másnap dr. Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár már egy sajtótájékoztatót tartott. Itt az államtitkár úr lényegében – tényszerű válasz nélkül – a Magyar Orvosi Kamarára hárította a felelősséget, hogy szerinte veszélyeztetik a betegellátást. A problémafelvetésünkre érdemben nem reagált.

Itt állunk most. Nem gondoltuk, hogy ilyen forró decemberünk és ilyen vitákkal teli januárunk lesz. Fontos, hogy a kormányzat meghallgassa a benne dolgozó képviselőit, és érdemben reagáljon. Ez szolgálja mind az orvosok, mind a gyógyulásra váró betegek érdekeit.