Míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16.
Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből - írja a Világgazdaság nyomán az Index.
Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16. A MESZK felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya.
Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Hozzátette, hogy csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.