Háromhavi végkielégítést és 63 nap szabadságmegváltást fizetnek ki az orvoskamara leköszönő elnökének.
Hibrid kompaktra cserélték a Magyar Orvosi Kamara szolgálati terepjáróját, a csere extra költségekkel nem járt – derül ki a kamara decemberi elnökségi döntéseiről szóló, a Facebookon és a kamara honlapján is elérhető beszámolóból. Kétségkívül nem ez volt a legnagyobb horderejű döntés, amit az új felállású, átláthatóságot hirdető MOK-vezetés az első hónapjában meghozott - írta a 24.hu.
A november végén Kincses Gyula személyében új elnököt választott kamara döntött a testületet 16 éven át vezető Éger István végkielégítéséről: „megadtuk, ami a szerződésében rögzítettnek megfelelően jár” – írja a szervezet decemberi munkáját összefoglaló közleményében Álmos Péter alelnök.
Az elnökség egyhangú döntése értelmében Éger háromhavi, bruttó 3 240 000 forintos végkielégítéssel köszön el az orvoskamarától. Ezen felül összesen 63 nap szabadságmegváltást is fizetnek neki, ami további 3 402 000 forint.
Az elnökség bérezésén kívül több fajsúlyos kérdésben is döntést hozott az új felállású MOK. „Tisztáztuk jogászainkkal a sztrájkfeltételek kivívásának útját” – írják a beszámolóban, hozzátéve, bírósági úton gyakorlatilag négy hét alatt sztrájkképessé válhat az egészségügy. Ez azt jelenti, hogy a bíróságnak ennyi idő kell ahhoz, hogy meghatározza a törvényben megszabott kötelező ellátás minimumfeltételeit. A kamarának azonban nincsenek eszközei az egészségügyi sztrájk megszervezésére, csak a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének. A két fél január közepén ül tárgyalóasztalhoz, és vitatják meg a sztrájk lehetőségét. Továbbiak a cikkben