Az, hogy valójában mennyit ért ez a demonstráció, majd csak a következő hetekben derül ki.
A kormány láthatóan nem rettent meg az orvosok szombati figyelmeztető gyűlésétől, de hogy valójában mennyit ért ez a demonstráció, majd csak a következő hetekben derül ki. Részint az orvoskamara (MOK) döntéshozó fórumán, ahol az eddigieket értékelve döntenek majd: „ledobják-e az atombombát”, azaz felszólítják-e az orvosokat az önkéntes túlmunka-vállalásaik felmondására. Részint pedig a kamara novemberi tisztújításán, amikor a tagok ítélnek arról, hogy elég határozottan képviselte-e érdekeiket az Éger István-féle vezetés - írta a népszava.hu. A nagygyűlést a Vasúttörténeti Parkba egyébként éppen azért hívták össze, mert a kamara úgy látta, a kormány egy ideje már semmibe veszi őket. Tavasz óta még csak nem is tárgyaltak a szakma legégetőbbnek ítélt problémáiról.
„A mai együttlét nem hirtelen felbuzdulás, vagy dühkitörés – hangsúlyozta Éger István bevezetőjében, s hozzátette – azt várjuk a döntéshozóktól, hogy kifogások helyett teljesítsék a régi követeléseket. Így az orvosi béremelést, a paraszolvencia megszüntetését, a nyugdíjas orvosok foglalkoztatási anomáliáinak megszüntetését, a nem orvosi végzettségű egészségügyi szakdolgozók kompetenciáinak rendezését, és az intézményi minimumfeltételek szektorsemleges betartatását” - idézte tudósításában a lap.
A közönségben eleve megütközés keltett, hogy kormánytagokat, minisztereket hívtak-vártak, olyanokat, akik megfelelő felhatalmazás birtokában képesek ügyeiket előremozdítani, ám egyikük se jött el. Varga Mihály pénzügyminiszter helyettest sem küldött. Gulyás Gergely kancellária miniszter Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárt, Kásler Miklós, humán miniszter pedig Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt delegálta.
Szalay-Bobrovniczky Vince bukott meg először a színpadon. Ahogy belekezdett a felsorolásba, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók az elmúlt kilenc évben mikor, mennyit kaptak az Orbán-kormánytól, tiltakozó morajjal szakították félbe. Továbbiak a teljes cikkben