Ma már számtalan lehetőség van az önkéntességre, de kevesen tudják, hogy az Országos Mentőszolgálat is rendszeresen szervez ilyen programokat. Az önkéntesek lehetnek például gépjárművezetők, akiket ugyanolyan esetekhez riasztanak, mint a hivatásos mentőket. Nemrég külön projekt indult az érettségi után álló fiataloknak is, Legyél hős! címmel - írta a magyarnemzet.hu.
Az elméleti órákat évek, évtizedek óta a szakmában lévő orvosok, mentőtisztek, mentőápolók és gépkocsivezetők tartják a fővárosi Markó utcában, a mentőszolgálat központjában, majd a jelentkezők a tanultakból vizsgáznak is. A gyakorlati órákat pedig egy választott mentőállomáson töltik az önkéntesek, ahol több eset ellátásában kell részt venni, majd leírni a tapasztalatokat, például az eszközhasználatot vagy az elvégzett beavatkozásokat. A képzésnek fontos eleme, hogy az önkéntesek is – csakúgy, mint a hivatásos dolgozók – felismerjék, azonosítsák a betegségeket, illetve sérüléseket, gyorsan meg tudják állapítani, hogy az érintettnek például van-e keringése, légzése, eszméleténél van-e.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője lapunknak elmondta: a programban eddig 150 fiatal számára nyílt meg a részvételi lehetőség. A csatlakozás előfeltétele a 18–22 év közötti életkor és az érettségi, előzetes speciális ismeretekre pedig nincs szükség. A képzésről a szóvivő elmondta, az önkéntesek államilag elismert, OKJ-s gyakorló mentőápolói képzést kezdenek, melynek egyharmadát térítésmentesen végezhetik el, valamint 90 órás mentésszakmai nyelvi készségfejlesztő képzésben vesznek részt, angol vagy német nyelven. Emellett lehetőségük nyílik többek között az elsősegélynyújtás és a mentőellátási alapismeretek elméleti és gyakorlati elsajátítására, továbbá a mentéstámogató feladat ellátására a kivonuló és a mentésirányító munka során.