Meghatároznák a minden uniós állampolgárnak járó szolgáltatások körét.
Nem tartja lehetetlen vállalkozásnak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az egységes európai egészségügyi minimumszolgáltatások meghatározását és alkalmazását - írta a népszava.hu. A köztestület elnökét azután kérdezték, hogy pénteken találkozott Ujhelyi Istvánnal, a szocialisták európai parlamenti képviselőjével. A politikus, aki az Európai Parlament egészségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakbizottságának tagja, néhány hete jelentette be: egy olyan uniós keretrendszer kialakításán dolgozik, amely a tagállamok mindegyikében biztosít egy ellátási minimumot.
Bár az egészségügy működtetése tagállami hatáskör, az orvosi kamara elnöke szerint az Unió értékközösség is, és ehhez az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is beletartozik. A tagállami hatáskört nem sérti, ha az Unió direktívákban elérendő célokat határoz meg, de az egyes országokra hagyja, hogy azokat milyen szervezési, finanszírozási eszközökkel érik el. Például vannak olyan dolgok, amiket viszonylag egyszerűen meg lehet csinálni. így azt is, hogy legyen egy kötelező védőoltási rend az unióban, és valamennyi tagállamban megfelelő életkorban mindenki megkapja a legfontosabb védőoltásokat. De ilyen lehet az is, hogy milyen életkorban, milyen szűréseket kell minden uniós polgárnak térítésmentesen biztosítani. Legalább ajánlás szinten azt is meg lehetne határozni, hogy az ellátások finanszírozásában mi legyen a köz- és a magánzsebből fizetés aránya.
A feladat nehézsége, hogy az unió nagyon inhomogén: az országok földrajzi sűrűsége, gazdasági fejlettsége miatt nem lehet nagyon egyértelmű minimumokat meghatározni - állítja Kincses Gyula. Hozzátette: az uniós politikus azt kérdezte a kamarától, hogy mint az egyik szakmai szereplő, mit tud az egységes európai egészségügyi minimum keretrendszerének kialakításában segíteni. „Megegyeztünk arról, hogy - ahogyan alakul ez a munkaanyag -, a kamara rendre visszatér a témára, és szakmai véleményével segíti a minimum standardok kialakítását. Például olyasmiben, hogy az egészségügyi rendszer milyen indikátorait kell gyűjteni, és nyilvánosságra hozni.” Továbbiak a teljes cikkben