Ezért töltik a betegek a fél életüket sorban állással
Sajtószemle 2025.11.11.
Akár 30 százalékkal is növelhette a szakrendelők forgalmát és Európa-bajnokká tette az orvos-beteg találkozások számában Magyarországot egy jogszabály, amit azért találtak ki, hogy spóroljanak a betegeken. Emiatt össze-vissza küldözgették őket. Most ennek részben vége, ezért rendkívüli bejelentés következik: dicsérni fogjuk Takács Pétert, legalábbis egy fontos intézkedést. Nevezzük magunk között hülyeségcsökkentő, bürokrácia-visszametsző, sorban állást redukáló csomagnak. Annak járunk utána, hogyan lehetséges, hogy betegek fél életüket felesleges sorban állásokkal töltik? Az orvosok pedig kényszerből azzal, hogy beutalgatják őket. Hogyan maradhatott egy emberek százezreinek életét megkeserítő szabály közel két évtizeden át hatályban? Vendégünk Keczéry Attila a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi titkára és Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke.
MEGOSZTÁS
Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a megfelelő működéshez és a felhasználói élmény javításához. Az „Elfogadom" gombra kattintva hozzájárul a nem feltétlenül szükséges sütik használatához. Részletek