Több mint 500 aktív ágy lesz az intézményben, a sürgősségi ellátás továbbra is biztosítva lesz.
A gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy 2010-hez képest most 650 milliárd forinttal jut több az egészségügyre – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azon a tájékoztatón, amin a Szent János Kórházat érintő fejlesztésekről beszéltek. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője kijelentette, hogy több mint 500 aktív ágy lesz az intézményben, a sürgősségi ellátás továbbra is biztosítva lesz. A II. és XII. kerületben a következő évek az egészségügyi fejlesztésekről fognak szólni – hangsúlyozták az érintett polgármesterek - írja az origo.hu.
A Szent János Kórház helyzetét rendezni kell, és erről az elmúlt években sokat beszéltek – mondta Varga Mihály. A gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy 2010-hez képest 650 milliárd forinttal jusson több az egészségügyre – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. 77 kórház újult meg, 83 új rendelőintézet és 31 új mentőállomás épült az elmúlt időszakban– tette hozzá. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az utóbbi időszakban már több fontos fejlesztés is volt a János Kórházban.
A kormány nemcsak arra törekedett, hogy kórházi szintű fejlesztések legyenek, hanem megépül a II. kerület új egészségügyi épülete is, 12,5 milliárd jut a Budai Irgalmasrendi Kórház átalakítására, valamint megújul a Szent Ferenc Kórház is – mondta a miniszter. Ezeknek a fejlesztéseknek a folytatására van szükség a János Kórházban is. A dél-budai építkezés mellett a közép-és észak-budai területeken is nőhet a betegellátás minősége – tette hozzá Varga Mihály.
Indokolt döntés
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, súlyponti kórház lesz a Szent János Kórház a jövőben. A budapesti betegellátás egyik súlypontja ugyanis éppen ebben az intézményben lesz, de ehhez arra van szükség, hogy a kórház teljesen újuljon meg – tette hozzá. Több mint 500 aktív ágy lesz az intézményben, a sürgősségi ellátás továbbra is biztosítva lesz– mondta a miniszter. Maximálisan indokolt, hogy a János Kórház súlyponti legyen, és így az agglomeráció is jól jár. Talán még ebben a ciklusban megnyithatja a kapuit a megújult Szent János Kórház – jelentette be Gulyás. Ez egy nagyon ambiciózus cél – tette hozzá.
...
Indul a tervezés
A kormány a múlt héten határozott arról, hogy Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézménnyé válik. A Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, így egy több mint 500 ágyas kórház felépítése, újjáépítése történhet meg.A másik három, már eldöntött súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz. Ezekre már kiírták a tervpályázatokat, amelyeknek december 9-ig meglesz az eredményük.
További részletek a cikkben.