Mindig csapatban dolgoztam és a legkiválóbb szakemberekkel vehettem magam körül.
Nem okozhatott nagy dilemmát idén a megyeházán az Egészséges Baranyáért Díj odaítélése. Az a dr. Tánczos Frigyes Attila kapta meg az elismerést, aki átalakította Komlón az egészségügy kapcsolatrendszerét, stabilizálta a kórház működését és jól funkcionáló szociális otthonokat hozott létre. A díjazottal a bama.hu készített interjút.
– Megvan még a háziorvosi praxisa?
– Igen, mert bár három hónapra érkeztem 1982-ben Komlóra, most a 38. évnél tartok. A háziorvosi munkához idővel csapódott néhány nagy méretű feladat. Például az országban az elsők között alakítottuk ki a város háziorvosai, az ügyeletek és a szakrendelők között az informatikai kapcsolatot.
– Jól tudom, hogy a városi egészségügyben is tett felfelé egy nagy lépést?
– Igen, 2007-től a városi kórházat vezettem 12 éven át és idén, a nyugdíjba vonulásommal adtam tovább a stafétabotot. Tudni kell, hogy ezt a kórházat tíz éven keresztül folyamatosan be akarták zárni, napjainkban viszont egy igen jól felszerelt egészségügyi intézmény, melynek a szakemberei 45 éves átlagéletkorral rendelkeznek. Bizonyára ennek köszönhetem azt is, hogy idén Komló díszpolgára lettem.
– Orvosként mire a legbüszkébb?
– Hogy enyém a megye legnagyobb háziorvosi praxisa, és a privát vonalat nyugdíj után is viszem tovább. Másrészt, hogy mindig csapatban dolgoztam és a legkiválóbb szakemberekkel vehettem magam körül.