A műtét során azért történt baj, mert egy olyan anyag került a műtőbe, aminek nem lett volna szabad ott lennie.

Hiányos angol nyelvtudása miatt követett el csaknem végzetes hibát egy műtét során egy magyar orvos – írja a Daily Mail. A brit lap szerint egy kisfiút kellett megműtenie dr. Rákóczy Györgynek végbélprobléma miatt még 2009-ben a Royal Manchester Children’s Hospitalben. A beavatkozás során fenolinjekciót is használtak, ám a 3 százalékos hígítású helyett a gyerek a 80-ast kapta. A hiba miatt 30 alkalommal kellett korrekciós beavatkozásokat végezni. A lap szerint az orvos gyenge nyelvtudása eredményezte a bajt - idézte fel a minapi hírt a blikk.hu.

– A műtét során azért történt baj, mert egy olyan anyag került a műtőbe, aminek nem lett volna szabad ott lennie – közölte a lappal Rákóczy György. – A fenolinjekció csomagolásán nem volt feltüntetve, hogy milyen koncentrációjú, így kaphatta meg a gyermek a jóval erősebb készítményt. Elismerem, ha intravénásan kerül be a fiú szervezetébe, halált is okozhatott volna, de nem így történt. Tudtommal viszont nem volt szükség 30 műtétre az eset után – tette hozzá.

Dr. Rákóczyt később felelősségre vonták: 3 évvel később 3 hónapra felfüggesztették.

– Nem igaz, amit a brit lap állított, miszerint emiatt csak felügyelet mellett dolgozhattam. Két éve nyugdíjba vonultam, de szívesen visszamennék a kórházba dolgozni – tette hozzá.

Ez viszont – úgy tűnik – egyelőre biztos nem sikerülhet, ugyanis a magyar orvost a közelmúltban meghallgatta egy testület, mégpedig az orvosokra érkező panaszokat kivizsgáló Medical Practitioners Tribunal Service- derült ki a Daily Mail cikkéből.