A MOK elnöke a szakmai köztestület korábbi figyelmeztetéseiről és legutóbbi állásfoglalásáról.
A kamarai törvény engedte eszközökkel nem először figyelmeztetik a Magyar Orvosi Kamara testületei az egészségpolitikát arra, hogy az adott körülmények között nem biztonságos az ellátás – mondta el Éger István elnök ma reggel az ATV Start című műsorában. Az elmúlt tíz évben született kamarai dokumentumokból idézve cáfolta azt a vélekedést, ami szerint most, 2019-ben ébredt rá a kamara az ágazat helyzetére. Mint mondta, könyvet és Deklarációt adtak ki erről, számos határozatban figyelmeztettek a problémákra, ám 2016tól megkötött megállapodások reményt adtak a változásra. A kérdésre, miért emelték fel a szavukat most újra, az elnök elmondta, idén tavaszra már csak az aláírása hiányzott a legújabb végigtárgyalt megállapodásnak, a napja is ki volt tűzve, mégis, a folyamat megtorpant. Pedig, a politikai akaraton kívül most minden adott volna például a paraszolvencia megszüntetéséhez, az ahhoz szükséges mértékű béremelés meglépéséhez. Az interjút itt tekintheti meg