Abban az esetben kérhet pénzt, ha a beteg kérésére kényelmi szolgáltatást biztosít.

Kérhet pénzt vagy nem az az orvos, akit az otthonunkba hívunk? Ön tudja, milyen esetben kell fizetni a körzeti doktornak és mikor ingyenes a kiszállás? - tette fel a kétrdést a Bors is.

Dr. Kamarás Péter jogi szakértő a Borsnak elmondta: az orvosnak a gyógyítást kell központba helyeznie.
– Általános szabály, hogy nem kérhet pénzt a háziorvos a kiszállásért, mert az olyan lenne, mint a hálapénz. Tiltva van. Azért vezették ezt be, hogy kizárják a korrupciót, nehogy véletlenül gyanúba keveredjen a doktor, hogy csak akkor látja el a beteget, ha az fizet – magyarázta az ügyvéd.

A Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének elnöke, dr. Selmeczi Kamill szerint fel kell jelenteni azt az orvost, aki pénzt kér.
– Nagyon kevés olyan orvos van, aki pénzt kér azért, ha házhoz megy, ha mégis megteszi, az jogilag büntetendő cselekmény, amit a hatóságoknak jelenteni kell – nyugtázta az elnök.

Minden orvosnak kötelessége elvégeznie a munkáját, azonban ami nem esik a hatáskörébe, azért már kérhet pénzt is. – Abban az esetben kérhet pénzt, ha a beteg kérésére kényelmi szolgáltatást biztosít – kezdte dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. – Ez olyan esetet jelent, amely a beteg állapotát, illetve az egészségbiztosítási szolgáltatásokat nem fedi le, vagy ha a beteg extra igényének tesz eleget, ami nem tartozik bele a mindennapi munkájába. Például ha kihívjuk az orvost, mert nem érezzük jól magunkat, akkor természetesen az orvos köteles ellátni a beteget, de ha azért hívjuk ki a doktort, hogy vigye ki a receptet, mert nem érünk oda rendelési időben, akkor ez egyértelműen kényelmi szolgáltatás, amiért kérhet pénzt. De erről minden esetben előzetesen tájékoztatni kell a pácienst. Minden orvosnak joga van saját magának megállapítani a díjtételeit, ehhez van kamarai díjtétel ajánlás is, amit követnek. Természetesen a pénz nem az orvosok zsebébe megy, ezekről is el kell számolni – mondta az elnök.

x  x  x

– Ami a fővárosban probléma, vidéken nem biztos, hogy az – szögezte le a Kelet-Magyarországban dr. Soós Zoltán nyíregyházi háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke. Rögtön hozzá is tette: a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy nem kérhet kiszállási díjat az orvos, ha úgynevezett rendelkezésre állási idő alatt hívja házhoz a beteg.

– A praxisok számára heti 15 óra, napi 3–4 óra rendelési idő kötelező a délelőtti vagy délutáni órákban, itt Nyíregyházán a feladatellátási szerződésünkben ki van emelve az is, hogy hetente egy alkalommal este hatig fogadnunk kell a pácienseket. Ezen kívül van egy úgynevezett rendelkezésre állási idő, amely ki van függesztve a rendelőkben, tehát mindenki tudja, mikor, milyen idősávban hívhatja házhoz saját családorvosát – mondta el a doktor, s hozzáfűzte: ezzel semmi gond, hiszen így konkrét időpont egyeztethető.

– Más helyzet áll elő egy hirtelen fellépő betegségnél, rosszullétnél, amikor a beteg hozzátartozója nem tudja eldönteni, hogy az ügyeletre szaladjon, vagy jobb, ha a saját orvosát riasztja. Ezt megteheti a rendelkezésre állási időben, és elsődlegesen a családorvost kell hívni, mert azt tartjuk helyesnek, ha az látja a beteget, aki ismeri, kezeli őt – mondta el dr. Soós Zoltán. – Az én praxisomban is előfordul ilyen hívás, havonta egyszer-kétszer, ám olyan körzetben, ahol több az idős, krónikus beteg, vagy a mozgásképtelen, ez megsokszorozódhat. – Egyéb esetekben ott van az ügyelet! – hangsúlyozta a háziorvos. Nyíregyházán 24 órában működik, a kiszálláshoz gépkocsi is rendelkezésre áll. – A legnagyobb baj, hogy egészségkultúránk nem áll olyan szinten, hogy valóban csak indokolt esetben terheljük a rendszert, mert például egy éjszaka fájdalmat okozó torokgyulladás csillapítható reggelig – jegyezte meg a doktor, s arra a kérdésünkre, hogy mi számít kényelmi szolgáltatásnak, a következő példát említette: – Ha nem indokolt, hogy egy kontroll vizsgálatot otthon végezzenek el, mert megtehetnék a rendelőben is, ez kényelmi szolgáltatás, de az egészségbiztosításról szóló törvény alapján egyelőre nincs lehetőség kényelmi díjat felszámolni.