A magyar kormány tudja a kötelességét, még ebben a ciklusban béremelés lesz.
Nagy várakozások előzték meg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombat délelőttre, a Vasúttörténeti Parkba meghirdetett nagygyűlését, amely nem sokkal a fél 11-es kezdés után már füttyszótól, bekiabálásoktól volt hangos. Az orvosok piros lapot mutattak fel Szalay-Bobroviczky Vincének, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának, Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár szemeiből pedig könnyeket csalt elő az orvosok felháborodása. Kiderült az is, hogy az Éger István vezette MOK lényegében feladta a gyors bérrendezéssel kapcsolatos követeléseit. A nagygyűlésen történtek forró őszt ígérnek mind a politikában, mind pedig a tisztújításra készülő orvosi kamara berkein belül - írta a magyarhang.org.
Pedig a kormány képviselőinek nem kellett volna sokat ígérniük. A nyitóbeszédet tartó Éger István kamarai elnök már lényegében olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek nemcsak korábban hangoztatott elvárásaik feladását jelentik, de még a Varga Mihály pénzügyminiszter által nyár elején belengetett bérrendezéshez képest is visszalépésnek számítanak. A MOK-elnök most, a több száz fős hallgatóság előtt arra szeretett volna pozitív visszajelzést kicsikarni a megjelent államtitkároktól, hogy 2022-re emelkedjen a kezdő szakorvosi bér bruttó 900 ezer forintra a jelenlegi 455 ezer forintról. Arra is garanciát kért, hogy a rezidensek bére elérje addig a bruttó félmillió forintot, valamint a nyugdíjba vonuló szakorvosok bére az 1,7 millió forintot.
Szalay-Bobroviczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára jelenléte némileg meglepetésként hatott, hiszen Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a legutóbbi kormányinfón még azt mondta, tárcája nem érintett egészségügyi kérdésekben, ezért nem érzi szükségét eleget tenni a MOK meghívásának). A helyettes államtitkár azt mondta, a magyar kormány tudja a kötelességét, még ebben a ciklusban béremelés lesz. Az orvostársadalom az egyik legfontosabb a számunkra, ezt higgyék el – fogalmazott Szalay-Bobroviczky, amire a közönség fütyüléssel, piros lapok felmutatásával reagált. A helyettes államtitkár azt kérte a hallgatóságtól, hogy vegyék tudomásul, „létezik más társadalmi csoport is, amire oda kell figyelni”. A közönség soraiból erre „Még három stadiont!” és “Hajrá, Fradi!” bekiabálás volt a válasz. Mint mondta, a majdani béremelésre az a 155,6 milliárd forint jelent majd fedezetet, ami a közszférában dolgozók életpályájára van elkülönítve. Az államtitkár zárásként kitért rá, hogy a paraszolvenciát célszerű lenne kivezetni, ami „nem megy azonnal”. Füttyszóval kísért végszóként hozzátette: bármikor készek folytatni a tárgyalásokat, mivel „mi nem ellenfelek vagyunk, hanem azért vagyunk, hogy segítsünk”. Továbbiak a teljes cikkben