Eddig csak az elmaradt járulékot kellett állni, ezután talán a teljes számlát. A NEAK cáfolja a hírt.

Durván megdrágulhat az orvosi ellátás azok számára, akiknek nincs társadalombiztosításuk. Egy új jogszabály-javaslattal ugyanis a kormányzat az elmaradt járulék helyett a kezelés díját szedné be azoktól, akiknek rendezetlen volt a biztosítási jogviszonyuk, amikor orvoshoz fordultak. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint pillanatnyilag 400 ezer embernek nincs biztosítása, és minden huszadik beteg taj-számának ellenőrzésekor „villan fel a piros lámpa.” Az, aki most orvoshoz fordul és a taj-számának ellenőrzéskor kiderül, hogy rendezetlen a jogviszonya – vagyis piros lámpa gyullad ki az orvos gépén –, megkapja ugyan az ellátást, de figyelmeztetik, hogy rendezze státuszát - írta a népszava.hu.

A lap birtokába került saláta-törvény tervezet jelentősen szigorítana azon a szabályon, amely most legfeljebb öt évre visszamenőleg engedi behajtani az elmaradt egészségbiztosítási járulékot. A tervezett módosításban az áll: „Aki egészségügyi szolgáltatást jogalap nélkül vett igénybe, az az egészségbiztosító tudomására jutásától öt éven belül kötelezhető annak megtérítésére.” A tét nem kicsi: egy átlagos eset kórházi ellátásért 195 ezer forintot fizet az egészségbiztosító, de például a szívinfarktus kezelése 375 ezer forinttól indul.

– Ha ezt a szabályt a jogalkotók jóváhagyják, amellett, hogy sok ember kerülhet lelhetetlen helyzetbe, végérvényesen fölbomlik a szolidaritás elvű társadalombiztosítási rendszer – mondta a Népszavának Karátsonyi Annamária közgazdász, a Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense. 

A gazdagok könnyedén kiléphetnek a közös kockázat közösségből, mondván, ha szükségük lenne az ellátásra, akkor azt piaci alapon is megvásárolhatják. Ezzel egyértelműen csökken majd az ellátásokra fordítható közpénz. Aki pedig zsebből fizetne, attól csak azt az alacsony díjat lehet majd beszedni, amit a közfinanszírozó fizet, miközben jó néhány terápia költségét ez az összeg már nem fedezi. 

Egy másik következménye lehet az intézkedésnek, hogy a legrászorultabbak, akiknek nem lesz biztosításuk és vélhetően pénzük se, vagy teljesen kiszorulnak a közellátásból, vagy ha mégis ellátják őket, akkor az intézmények behajthatatlan kintlévőségeit duzzasztják.

Weltner János sebész főorvos szerint egy modern társadalomban a kezelés megfizettetése elfogadhatatlan. A szakember emlékeztetett arra, hogy a hazai egészségügyi ellátás kifejezetten és kijelentetten szolidaritás alapú, azaz ha valakinek van jövedelme, az járulékot fizet, és cserébe térítésmentes ellátást kap, ha rászorul.

A főorvos hozzátette: a szolidaritási elv tisztességességének egyik alapja, hogy senki nem tudja előre, lesz-e valaha beteg, és ha igen, mi lesz a baja. Azt sem tudja, és nem is tehet róla, hogy a majdani betegségek kezelése a tudomány akkori állása szerint mibe kerül. Ezért ez ugyanolyan kiszámíthatatlan kockázat, mint például a gépkocsi-biztosítás. A törvényes járulékfizetés elmaradása esetén a be nem fizetett járulék behajtása, vagy szociális helyzet függvényében ennek elengedése lenne a járható út.

NEAK: nem kell fizetniük a rendezetlen jogviszonnyal rendelkezőknek az ellátásért

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint hazugság, hogy a rendezetlen jogviszonnyal rendelkező betegeknek fizetniük kellene az ellátásokért. Az alapkezelő azok esetében javasol változtatást, akik a Magyarországon kiadott EU-kártya terhére rosszhiszeműen és jogalap nélkül veszik igénybe külföldön az ellátást.

A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a Népszava cikkére reagált, miszerint a kormányzat egy új jogszabály-javaslattal az elmaradt járulék helyett a kezelés díját szedné be azoktól, akiknek rendezetlen volt a biztosítási jogviszonyuk, amikor orvoshoz fordultak.

A NEAK úgy fogalmazott, a cikk téves és félrevezető, valamint minden indok nélkül riogatja az ellátásra szoruló betegeket.

Nem készült jogszabály-módosító javaslat arra vonatkozóan, hogy a rendezetlen jogviszonnyal rendelkező betegeknek fizetniük kellene az ellátásért - emelték ki. Hangsúlyozták, továbbra is térítésmentes az ellátás azoknak a biztosítottaknak, akik érvényes taj-számmal magyar közfinanszírozott szolgáltatónál veszik azt igénybe.

A közleményben arról is tájékoztattak, a szervezet által javasolt jogszabálytervezet azokra a más ország biztosítási rendszeréhez tartozó, korábban magyar biztosítottakra vonatkozóan tartalmaz pontosító rendelkezést, akik a Magyarországon kiadott EU-kártya terhére rosszhiszeműen és jogalap nélkül veszik igénybe külföldön az ellátást. Nekik fizetniük kellene azért - tették hozzá.

Ezt a kormány által még nem tárgyalt és nem elfogadott előterjesztést az uniós rendelkezések betartása érdekében javasolták - tette hozzá a NEAK.