Elmentem én a falig már számos alkalommal, ennek és az előző kurzusnak az idején is.
Éger István csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető, Rónai Egon a nagygyűlés után tett nyilatkozatáról és az orvosi kamara sztrájktárgyalásáról is kérdezte. Füttyszóügyben Éger úgy reagált:
„Nem azt mondtam. Úgy fogalmazott némelyik sajtóorgánum, hogy kifütyülték. Na most volt füttyszó, ez kétségtelen, de én azt gondolom, hogy az egész rendezvény a jogos nemtetszés nyilvánításának tekintetében belefért abba, ami egy kulturált rendezvénybe belefér.”
Rónai következő felvétésre pedig, amely szerint az államtitkárok felkészületlenül érkeztek a nagygyűlésre, és mintha csak üres ígéretekkel próbálták volna megnyugtatni a résztvevő orvosokat, Éger szűkszavúan úgy felelt:
„Ezzel nincs vitám.”
A MOK elnöke szerint ugyanakkor a tavaszi bértárgyalások nem vetítették előre a nagygyűlés eredménytelenségét. Azóta viszont a tárgyalások folytatódtak a minisztériummal, Éger szerint már három fordulón túl vannak, most a legfontosabb terítéken lévő követelések a nyugdíjas korú orvosok negatív diszkriminációjának megszüntetése, illetve maga a bérkérdés, amely kapcsán a nagygyűlésen a füttyszó is elhangzott - írta az adás alapján a mérce.hu.