Embertelen körülmények az Onkológiai Intézetben
Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják a rákos betegeket, akik az OOI-be érkeznek kemoterápiás kezelésre.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják a rákos betegeket, akik az OOI-be érkeznek kemoterápiás kezelésre.
Több mint 11 500 felvételiző választott valamilyen orvosi képzést, közülük 9 064-en első helyen jelölték be valamelyik egészségügyi szakot.
Ellenáll több gombaölő gyógyszernek, járványként tud terjedni a kórházi páciensek közt, és az esetek 30-60 százalékában halálos.
A változtatáshoz szükséges összeg már jó ideje rendelkezése áll az idei költségvetésben.
A fővárosi Bajcsy Zsilinszky kórházba ismét főigazgatót, a Heim Pál kórházba megint gazdasági vezetőt keresnek.
Az SZTE Általános Orvostudományi Karon 232, a Fogorvostudományi Karon 55 új hallgató kezdi meg az első évét.
A Richter és a Hikma licenc- és szállítási megállapodást kötött a cariprazine MENA régióban történő értékesítéséről.
Szegeden adott a képzett tudás ezért lenne lehetőség bekapcsolódni Európa legnagyobb gyógyszerfejlesztési programjába.
Több mint 5 ezer orvos mondta azt, hogy egyetértett a Magyar Orvosi Kamara demonstratív törekvéseivel.
"A munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek".
Az egyszerű mentőknek 1893-ig 757-re nőtt a számuk, ebből 184-en tettek sikeres vizsgát elsősegélynyújtásból.
Nem tudni, mennyibe kerül a kórházaknak, hogy a piacról kell megvenniük a bakterológiai vizsgálatokat.
Az ápolás és betegellátás a felvételizők körében az öt legnépszerűbb szak közé került, több mint 5600-an jelentkeztek.
A műtét akár 24 órán át is tarthat, ezért egymás váltják a magyar orvoscsoport tagjai.
A 2015-17 közötti ellenőrzés alapján az ÁSZ szerint mind a kardiológiai intézetben, mint a váci kórházban áthágták a szabályokat.
Nem lehet tudni, hogy nálunk hány esetben lett volna elkerülhető a halálozás, és ezek közül mennyi történt diagnosztikai tévedés miatt.
Eddig 95 beteget azonosítottak, a feltételezett áldozatok közül sokan 14 évesek sem voltak, amikor az orvos molesztálta őket.
Az orvosi műszerek általánosan használt anyaga a PVC, amihez ftalátot kevernek, ami károsítja az endokrin rendszert, mérgező hatású.
Olyan szisztémát alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez.
Amíg nem kötelező minden fertőzést jelenteni, nem láthatnak tisztán Barcs István szerint.
Dr. Gárdos László a zalai kórház gyermekosztályának érdemeként tekint a Batthyány-Strattmann László-díjra.
A klímaváltozás következtében rohamosan terjednek az allergiát okozó növények.
A hallásvesztéshez köthető újabb gént azonosítottak kínai kutatók, az eredmény új kezelések kidolgozását teheti lehetővé.
Azért nem léptek fel az államosítás ellen, mert azt gondolták: a kormány nekilát annak a struktúraváltásnak.
A drága dobozos cigaretta forgalma nő, míg a "spórolós" finomra vágott dohányé csökken.
Ahol a kiadások több mint 80 százalékát teszik ki a bérek, belerokkannak a külsősökkel biztosított minimum létszámba is.
Dr. Kellermayer Miklós: az oktató küldetése, hogy példakép legyen, így segítse a hallgatók szemléletformálását.
Ha a szervezetünk hűtése felmondja a szolgálatot a hőségben, akkor előbb csak görcsök és szédülés jelentkezik.
Tavaly egy donorjuk sem volt, és idén sem ajánlották még fel senkinek a szerveit átültetésre.
A játékzavar nem ördögtől való, és nem különbözik más emberi szenvedélyektől sem.