10 kórházban váltanának főigazgatót
Olyan szakemberek kerülhessenek az intézmények élére, akik képesek elérni a hatékonyabb gazdálkodást.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Olyan szakemberek kerülhessenek az intézmények élére, akik képesek elérni a hatékonyabb gazdálkodást.
80 év fölöttieknél a vérnyomás normalizálása emelheti a mortalitás kockázatát egy kutatás szerint.
A gyógyszerbefogadási rendszer akadályainak lebontását szorgalmazzák az innovatív gyógyszergyártók.
Magyarországon a méhnyakrák vezető haláloknak számít, a mellrák után a második leggyakoribb nemi szervi daganat.
A halálozások számának emelkedése mögött a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.
Korábban ártalmatlannak tartott, de mint kiderült, kifejezetten allergén 38 összetevők vannak a gyógyszerekben.
A lehetőség főként orvosnak és ápolónak tanuló hallgatók számára lesz elérhető.
Kilenc EC135P2+ típusú gép váltja az eddig bérelt osztrák tulajdonú helikoptereket, felszereltségük felülmúlja a korábbiakét.
Még mindig nem csatlakozott az összes egészségügyi ellátásban részt vevő rendelő a felhőalapú adatbázishoz.
Milyen gyógyszerek hiányával számolhatnak, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozik az EU-ból?
Amint javul a bérhelyzet, a kamara lépni fog a paraszolvencia ellen is.
Varga Péter Pál: a problémahalmaz olyan nagy, hogy nem halasztható tovább a megoldása.
A „Méltóság Mezeje” címmel tartott rendezvényt a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány.
A mellkaskompresszióval ártani nem, csak segíteni lehet.
A probléma oka sokrétű, ezért is kellenek az átfogó intézkedési tervek és programok.
Ádány Róza úgy véli, az egészség az egyénnek éppúgy felelőssége, mint a kormányzatnak.
A veszélyt egy tízes skálán 9,3-asra értékelték, hiszen nem az ember Fb-fiókját törik fel, hanem egyenesen a szívét.
A kapcsolódás sikeres volt: a kutatók megfigyelhették, ahogy az izom összehúzódik az „agyszervecske” irányítására.
Van ugyan egy adatvédelmi jogszabály-javaslata a kormányzatnak, ám ez ellentétes a hatályos GDPR szövegével.
Az Államkincstár tájékoztatása szerint a szállítókkal és szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás közel 23 milliárd forint.
Több mint egymillió forinttal járul hozzá az önkormányzat az új gép beszerzéséhez.
Az idén egy pályázatot hirdettek meg 5,8 milliárdos összegből, de már keresik a lehetőséget, hogy hogyan bővítsék azt
Tavaly több mint 846 ezren vettek részt a programban, 2010 óta pedig több mint hétmillió szűrést végeztek el.
Áprilistól élesíti a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az új várólista-szabályokat.
A tanulmány szerint a nők körében idén több halálos áldozata lesz a tüdőráknak, mint a mellráknak.
Az orvos gazdálkodik az összeggel és az ő döntéskörébe tartozik, hogy a kötelező elemen kívül ad e béremelést.
Egy kisebb vidéki kórházban a beteg-orvos viszony sokkal közvetlenebb, szorosabb, mint a nagy intézményekben.
Négy évre szerződnének azzal a szolgáltatóval, aki három szakorvost és négy ápolót biztosít folyamatosan a betegellátáshoz.
Júliustól már számítanak a bárányhimlő elleni kötelező védőoltásra a szekszárdi kórházban is.
Március 1-jétől szolgálatba állítottak egy új mentőtiszti kocsit, melyet most hivatalosan is átadtak az OMSZ üzemeltetésébe.