Kásler Miklós: a hosszú várakozási idővel van probléma
A miniszter szerint nem a sürgősségi ellátás színvonalával van a probléma, hanem azzal, hogy sokszor akár 6-8-9 órát kell várni az ellátásra.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
A miniszter szerint nem a sürgősségi ellátás színvonalával van a probléma, hanem azzal, hogy sokszor akár 6-8-9 órát kell várni az ellátásra.
Életünk során akár 40 dekagrammnyi, az élelmiszerbe oldódott csomagolószer-összetevőt is elfogyaszthatunk.
Az ellátással összefüggő fertőzések gyakorisága a hazai kórházak esetében négy százalék, míg az európai átlag 5,9 százalék.
Amíg a kormányzat a sürgősségikre koncentrál, addig a MOK az MGYK-val a betegek edukációját hangsúlyozza.
Boldog Karácsonyt magyar kórházak! - Dr. Szepesi András jegyzete.
Húsz éve ajándékként kapták a háziorvosok a körzetet, hogy annak eladásával egészítsék ki a nyugdíjukat, csakhogy ma már alig tudják eladni.
Évente a magyarok fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek saját forrásból egészségügyi kiadásokra.
A miniszter beszámolt arról is, hogy január elsejétől átalakítják az ország 59 sürgősségi betegellátó osztályát.
Domokos László: Jelenleg az intézmények többségében gyakorlatilag átláthatatlan a gazdálkodás.
A cél, hogy öt percen belül kiderüljön, az érkezőknek milyen ellátásra van szükségük.
Gyakorlatilag három nap áll a kórházak rendelkezésére az SBO-k átszervezések levezénylésére.
Vizsgáljuk, hogy más országok milyen biztosítási rendszert használnak, és Magyarországon melyik példa lenne megvalósítható.
Az adósság részbeni rendezése és az ösztönzési támogatás eddig nem hozta meg a várt eredményt.
Sikertelen volt az egyeztetés, szinte biztosnak tűnik, hogy a kormány egyedül fogja eldönteni, mi legyen.
A triázs nemzetközi tapasztalatokra és evidenciákra épülő, egységes, megbízható beteg megítélési és betegirányítási rendszert biztosít.
A kórház vezetése folyamatosan kereste a megoldást, belső szabályzókkal próbálták kialakítani a betegutak optimálisabb irányítását.
2019 őszétől lehet az immunizációs program része a bárányhimlő elleni oltás, az oltóanyag gyártók szerint a tender kiírása kritikus.
Éger szerint kiemelt jövedelem helyett, bizonytalanságnak és hányattatásnak teszik ki az orvosokat.
A gyengéd simogatás nem csak kellemes, de úgy tűnik, fontos szerepe is van.
A műtéteknek még mindig csak a húsz százalékát végzik ilyen módon, az EU-ban ez az arány már hatvan százalék.
A szolnoki, a veszprémi és a nyíregyházi PIC is megkapta az elismerést a Koraszülöttekért Országos Egyesülettől.
Van, hogy a kórházak nem csak pelenkát, de létfontosságú gyógyszereket sem tudnak a betegeknek adni.
A Parkinson-kór elleni terápiát kidolgozó startup nyert első díjat a biotechnológia területén.
A kritikus állapotú betegeknél különösen fontos, hogy személyre szabottan tudják adagolni a gyógyszereket.
Három szempontból vizsgálta meg a módosításokat a köztársasági elnök, aki nem talált kivetnivalót.
Az orvosok azt kérték, hogy a munkakörüket érintő egészségkárosító kockázat miatt 50 munkanap pótszabadságot kapjanak.
A gondok alapvetően az alulfinanszírozottságból és a szervezettség alacsony szintjéből adódnak.
Nem költ többet gyógyszerre az állam, pedig öregszik a magyar népesség.
Ha bevezetik a „rabszolgatörvényt” a kórházakban, megszűnik a szakdolgozók utánpótlása a magánba.
A megrendelt munkáért a pénznek az egyetem kasszájába kellett volna befolynia, de csak a díj elenyésző része jutott el az intézményhez.